Kegyetlen gyilkosság a tököli börtönben
ĀA 39 éves elkövető már a börtönbe befogadása előtt is kezelt pszichiátria beteg volt
ĀA 39 éves elkövető már a börtönbe befogadása előtt is kezelt pszichiátria beteg volt
ĀFelháborítónak nevezte azt is, hogy a vitában a magyar képviselőknek nem adtak szót
ĀNigériában az utóbbi időben rendszeressé váltak az emberrablások, amelyek közül ez volt a legjelentősebb
ĀA TEK és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai péntek reggel csaptak le a szervezőkre
ĀA bíróság a vádlottat 1 év 9 hónapnyi börtönre ítélte és végleg megvonta szülői felügyeleti jogát
ĀA főügyészség indítványozta letartóztatásukat
ĀA vádlott három felnőtt és 14 kölyök rókát, illetve három borzot fogott be a környék vadászterületéről, és egy négyzetméteres vasketrecekben tartotta őket
ĀA nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé
ĀMagyarországon a jogszabályok és a különböző szakmai protokollok szigorú előírásokkal szabályozzák a fogvatartás körülményeit
ĀA svéd rendőrség vizsgálatot indított az ügyben
ĀAz illető már akkor követni kezdte a lányt, amikor ő kilépett a házból
ĀA rendőrségi tájékoztatás hangsúlyozza, hogy fegyveres rendőri egységek napi rendszerességgel járőröznek London utcáin
ĀJelenleg büntetés-végrehajtási intézetben van
ĀA védelem felmentés iránt előterjesztett fellebbezése folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta
ĀA rendőrök többször vetettek be könnyfakasztó gázt, csak így tudták a támadókat távol tartani maguktól
ĀAz ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett
ĀA három őrizetbe vett férfi letartóztatását kezdeményezte az NNI
ĀAz 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt jogtalan előnyként felkínált pénzt fogadott el egy bizonyos gyógyszer felírásáért
ĀMég tavaly novemberben Turán kért segítséget egy helyi férfi a rendőröktől
ĀA 36 éves férfi ellen már korábban is folyt büntető- és szabálysértési eljárás
ĀA közösségi platformokon keresztül próbálják megszerezni a felhasználók személyes adatait és pénzét
ĀAz orvost a Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le egy megbízhatósági vizsgálat során
ĀKisida Fumio japán kormányfő pénteken bejelentette, hogy feloszlatja a korábban általa vezetett pártszervezetet
ĀA férfi a bűncselekmények elkövetését a vádirattal egyezően az előkészítő ülésen beismerte