Azerbajdzsán bíróság elé állítja Hegyi-Karabah felszámolt örmény vezetésének tagjait
ĀTöbb német emberi jogi szervezet politikai indíttatású kirakatpernek minősítette az eljárást
Orvvadászat miatt emeltek vádat egy férfi ellen Somogyban
ĀAz ötvenes éveiben járó vádlott nem volt jogosult vadászatra, és sohasem volt fegyvertartási engedélye
Kongóban börtönbüntetésre ítéltek három kínai állampolgárt
ĀPénzmosás, ásványi anyagok vásárlása és birtoklása, valamint egyéb vádak
Súlyos sérülést okozó rablás négy gyanúsítottját fogták el
ĀA bíróság pénteken elrendelte a négy férfi bűnügyi felügyeletét
Döntött a bíróság a Trump-ügyben
ĀDonald Trump szerint az ügyészek célja az volt, hogy ellehetetlenítsék az elnökválasztási kampányát
Jogerősen elítélték a „pécsi fekete angyalt”
ĀA szabadulása után sem kerülhet abba a helyzetbe, hogy hasonló bűncselekményt követhessen el
Komoly váddal néz szembe a belga miniszterelnök irodájánál fenyegetőző férfi
ĀA 28 éves férfi összefüggéstelenül beszélt, és ellenállás nélkül engedelmeskedett
Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
ĀJun ügyvédei próbálták érvényteleníteni a parancsot, de a bíróság elutasította a kérelmüket
Jövő pénteken hoznak ítéletet Trump ügyében
ĀAz amerikai elnök szerint a bíró jogtalanul jár el, amiért nem szüntette meg teljesen az eljárást
Clint Eastwood bírósági drámája arról, hogy kell-e nekünk az igazság
ĀFilmkritika + VIDEÓ Clint Eastwood A kettes számú esküdt című filmjéről
Letartóztatták az idős élettársát halálra verő sajószentpéteri férfit
ĀAz ittas gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az a helyszínen meghalt
Szövetségi gyilkosság a vád
ĀMangione-t csütörtökön átadták a New York-i rendőrség őrizetébe
Minden vádpontban bűnösnek mondták ki Dominique Pelicot-t
ĀA legsúlyosabb kiszabható börtönbüntetést kapta
Ivanov letartóztatását meghosszabbították
ĀA volt védelmi miniszterhelyettest vesztegetéssel vádolják
Hazaárulásért elítéltek Romániában egy állampolgárt
ĀA vádak szerint a férfi Oroszország számára gyűjtött katonai információkat
Sára Botond: Bírósághoz fordul a kormányhivatal
ĀHónapok óta jogszabályellenesen működik a Fővárosi Önkormányzat
Letartóztatták a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfit
ĀA férfit azzal vádolják, hogy 2000. május 28-án meggyilkolta a 11 éves fiút
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
ĀMind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv kizárja a büntethetőség elévülését
