Megalakult az új szerb parlament
ĀA koalíciós tárgyalások csak az alakuló ülést követően kezdődnek meg
ĀA koalíciós tárgyalások csak az alakuló ülést követően kezdődnek meg
ĀA miniszter körüli botrány egy túlárazott ingatlan megvásárlása körül robbant ki hetekkel ezelőtt
ĀA határok szigorú őrizetének szükségességéről is beszélt
ĀAz ellenzék további megmozdulásokat jelentett be hétfőre a parlament épülete elé
ĀTüntetést szerveznek a fővárosban
ĀAzt kérik, hogy a kormány alkalmazza maradéktalanul a közalkalmazotti bértörvényt az ágazatban
ĀA párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte
ĀA tartományokból származó diákoknak már rögtön az újévi ünnep után vissza kellett térniük Phenjanba, hogy dolgozzanak
ĀA latin-amerikai országban a múlt héten sztrájk is kezdődött a decemberben hivatalba lépett Milei reformtervei ellen
ĀA munkabeszüntetéshez Bajorország kivételével az összes német szövetségi állam érintett dolgozói csatlakoztak
ĀA 2022 februárjában kezdődött orosz invázió után indult el az úgynevezett orosztalanítási folyamat
ĀAz országban tavaly május 14-én tartottak parlamenti választásokat, amelyeken az ellenzéki erők elsöprő győzelmet arattak
ĀMegjegyezte, hogy álláspontját Immanuel Kant német filozófus elvei alapján fogalmazta meg
ĀIndia lakosságának mintegy 80 százaléka hindu, ám az országban így is 200 millió muszlim él
ĀBolsonaro tagadta, hogy tudomása lett volna a hamis adatokról vagy ő rendelte volna el a nyilvántartásba vételüket
ĀKisida Fumio japán kormányfő pénteken bejelentette, hogy feloszlatja a korábban általa vezetett pártszervezetet
ĀAz államfő ismét felszólította Adam Bodnart, hogy hozzon döntést a két politikus szabadon bocsátásáról
ĀA volt elnököt hivatali ideje alatt sokan bírálták, amiért nem élesztette fel az ENSZ által támogatott korrupcióellenes megfigyelőközpontot
ĀDonald Tusk hétfői sajtóértekezletén közölte döntését
ĀDecemberben a varsói kerületi bíróság jogerősen kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot
ĀSoros György és az általa finanszírozott baloldali pártok és média hetek óta támadják a szuverenitásvédelmi törvényt
ĀCsak a sürgősségi eseteket látják el
ĀA házelnök aláhúzta: feladata a szejm méltóságáról gondoskodni
ĀFelmérések szerint a legnépszerűbb francia politikus
ĀSzlovákiában államfőt közvetlenül az állampolgárok választanak ötéves időszakra
ĀEmmanuel Macron várhatóan még hétfő este kinevezi az új miniszterelnököt
ĀHangsúlyozta: Kizárólagos államfői hatáskörével élt azáltal, hogy 2015-ben a még nem jogerősen elítélt politikusokat kegyelemben részesítette
ĀAz akciók a helyi hatóságok beszámolói szerint minden tartományban fennakadásokat okoztak a közlekedésben, beleértve az országhatárokat is
ĀOlaszországban a fegyvertartás szigorúan fegyverviselési engedélyhez kötött