Észre sem vettük, de már folynak a béketárgyalások Ukrajnában
ĀE tárgyalások mozgatórugója nem Washington vagy Moszkva volt
ĀE tárgyalások mozgatórugója nem Washington vagy Moszkva volt
ĀMarija Zaharova szerint a Nyugat 2022 tavaszán megtiltotta az ukránoknak, hogy folytassák a béketárgyalásokat Oroszországgal
ĀOroszország és Ukrajna tavaly tavasszal előbb Fehéroroszországban, majd Isztambulban folytatott béketárgyalásokat
ĀAz ukrán elnök folytatni akarja a háborút, és a légierő, valamint a légvédelem megerősítését kéri a szövetségeseitől
ĀA hírt közlő NBC News csatorna amerikai tisztviselőkre hivatkozik cikkében
ĀA volt német kancellár elmondta, hogy 2022 márciusában a két fél már majdnem megegyezett, de aztán a tárgyalások megszakadtak
ĀSzerinte az ukránokat eredetileg arra kényszerítették, hogy minden, a tárgyalásokkal kapcsolatos kérdést megvitassanak Washingtonnal
ĀAz azonban más kérdés az orosz elnök szerint, hogy erre Kijev is hajlandó-e
ĀAz orosz elnök megismételte, hogy tárgyalásos úton szeretné lezárni az ukrajnai konfliktust, ehhez azonban Kijevnek is nyitottnak kell lennie a párbeszédre
ĀA politikus szerint a megszálló országgal folytatott esetleges tárgyalásokról csak az interneten beszélnek
ĀA találkozónak Szaúd-Arábia ad otthont – Rijád Kijevvel és Moszkvával is jó kapcsolatokat ápol – Oroszország nem képviselteti magát
ĀMintegy 30 országot hívtak meg a szombaton és vasárnap tartandó találkozóra
ĀA hírt korábban a Wall Street Journal szellőztette meg
ĀA világhatalmak magas rangú tisztviselői Koppenhágában tartottak megbeszélést
ĀSzerinte az ellentámadás akár hónapokig is eltarthat
ĀAz ukrajnai háború szörnyen gyilkos és pusztító
ĀRijád továbbra is fenn akarja tartani a kétoldalú kapcsolatokat Oroszországgal és Ukrajnával
ĀRámutatott, a béke most a legfontosabb központi kérdése nemcsak a magyar társadalomnak, hanem egész Európának és a világnak is
ĀEurópa-szerte érezhető a háborús aggodalom
ĀA Nézőpont szerint a békét szorgalmazó elképzeléseket oroszpártisággal, defetizmussal és nemzeti egoizmussal vádolják, ami elfogadhatatlan
ĀA felmérés szerint a politikai preferenciák sem befolyásolják ezügyben az álláspontokat