Csoportosan erőszakolták meg a 8 éves kislányt, majd kövekkel verték agyon, egy másiknak a szemét is kivájták
ĀA lány testén hét mély seb volt, pokoli fájdalmat kellett átélnie a halála előtt
ĀA lány testén hét mély seb volt, pokoli fájdalmat kellett átélnie a halála előtt
ĀA közlemény szerint a férfi a gyermek sírása miatt gyakran indulatossá, ingerültté vált
ĀAz elkövetők a sértetteket vélt politikai nézeteik miatt ütötték meg
ĀAz énekesnő új dalában a múlt elengedését állította a középpontba
ĀA tettest őrizetbe vették
ĀA nő kiugrott a kocsijából, és feldöntötte a motort
ĀA lány kórházba kerülésének hírére a közösségi médiában többen felidézték a tavaly ősszel meghalt Mahsza Amini esetét
ĀA férfinak életveszélyes sérülései keletkeztek
ĀSúlyos testi sértés Jászapátiban
ĀAz ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott
ĀA főügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekmény akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető
ĀA nő az idősek bizalmába férkőzött, majd meglopta őket
ĀMire a bántalmazott felismeri, hogy a jellegzetes fázisok nem kerülhetőek el, addigra a traumás kötődés már kialakul
ĀA támadások a nemi szervek vagy a mellek érintésétől vagy tapogatózásától a nemi erőszakig terjedtek
Ā10 éven át abuzált egy 4 éves kislányt
ĀA 26 éves nő az arcán és a nyakán is megsérült
ĀA férfi a gyermekeit nadrágszíjjal ütötte, megrúgta őket, kislányát pedig szexuálisan molesztálta
ĀBritney Spears és Sam Asghari botrányos válás elé néznek
ĀMinden ok nélkül három embert is bántalmazott az elkövető
ĀKórházba vitték, de az ellátás ellenére belehalt a sérüléseibe
ĀA borzasztó eset Csongrád-Csanád vármegyében történt
ĀA vád szerint megütött egy fogvatartottat a berettyóújfalui rabkórházban
ĀA fiatal büntetése óriási hír lett, a döntést számos montenegrói nőjogi szervezet bírálta
ĀA magánhadsereg tavaly a börtönökben is toborzókampányt folytatott, sok bűnöző csatlakozott Prigozsinékhoz
ĀAz énekesnő 14 hónap után válik, volt párja pedig azt állítja, felesége verte őt
ĀA támadó folyamatosan zaklatta a volt családtagjait, végül majdnem meg is ölte őket
ĀA nyomozók a gyanúsított DNS-e alapján jutottak a nyomára
ĀA veszekedések és alkoholizáló életmód miatt a gyermekek és a nő egyaránt féltek a férfitól
ĀA radikális politikai alakulat politikusai és több száz szimpatizánsa vonult fel az egészségügyi minisztérium előtt