Karneválozó tömegbe hajtott egy autó Belgiumban, hatan életüket vesztették
ĀNincs szó terrorról
ĀNincs szó terrorról
ĀGér Mihály, a baloldal Pest megye 10-es jelöltje 2016-ban az Andrássy út egyik zebráján elütött egy fiatal párt, nem sokkal később pedig szégyentelenük kérkedett vele - A baloldali politikus visszalépett a képviselőjelöltségtől
ĀA törmelék alól három embert sikerült kimenteni
ĀA balesetnek négy további sérültje van - A jármű sofőrjét a rendőrök elfogták, ellene embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás
ĀA kedd hajnalban történt tragédia 46 áldozatot, köztük 12 gyermek életét követelte
ĀNem járt el körültekintően
ĀLavina temette be őket
ĀMivel Baldwin nemcsak a főszereplője, hanem az executive producere is a készülő filmnek, őt terhelheti a felelősség a forgatáson bekövetkezett halálos balesetért
ĀA balesetnek 16 halálos áldozata és hat túlélője van
ĀA baleset körülményeiről egyre több krimibe illő részlet derül ki, illetve terjed a helyi közbeszédben
ĀBorsodi információk szerint onnan szállították a szavazólapokat, melyeket teljesen szabálytalan így szállítani + KÉPEK
ĀNégy súlyos és négy könnyű sérültje van az üzemi balesetnek
ĀA miniszter a Biztonság hete országos rendezvénysorozat központi megnyitóján mondott beszédet