Gólkirályok párharca az Olimpicóban
ĀAz Atlético Bukarestben fogadja a Chelsea-t, Diego Simeone szerint ezért nem igazságos esetleg alkalmazni az idegenben szerzett gólokra vonatkozó szabályt
Haaland lehet a jövő Messije
ĀSzinte egyáltalán nem jelentett előnyt a hazai pálya a Bajnokok Ligája mostani kiírásának eddigi nyolcaddöntőiben
Marcello Lippi nem tartja egykori csapatát esélyesnek az idei sorozat megnyerésére
ĀLabdarúgó Bajnokok Ligája
Neymar nélkül mérkőzik a PSG a Barcelonával
ĀA Bajnokok Ligája történetében először rendeznek tavasszal mérkőzést Budapesten, a két magyar válogatottal felálló RB Leipzig a Liverpoolt fogadja
Budapesten lesz a Leipzig-Liverpool BL-nyolcaddöntő
ĀA lipcseiek három magyarral rohamozhatnak a Puskás Arénában
Milliókat ért a Bayern BL-győzelme
ĀMinden 2019–2020-as bajnokcsapat a tervezettnél jelentősen kevesebb bevétellel zárta a legutóbbi szezont a pandémia miatt
Neymar megúszta törés nélkül
ĀA Paris Saint-Germain hívei jó hírt és rosszat is kaptak néhány óra alatt, a brazil csillag három hét múlva játszhat, de a Barcelona a következő BL-ellenfél
Gulácsiék a Liverpoollal, a Barcelona a PSG-vel csap össze a BL nyolcaddöntőjében
ĀA címvédő Bayern a Laziót, az Atlético a Chelsea-t kapta, izgalmas csaták jönnek a legjobb 16 között
A legerősebb négy bajnokság továbbra is külön kategória
ĀA Real Madrid ismét bebizonyította, hogy képes megnyerni a döntő összecsapásokat
Visszavágtak Ronaldóék a Barcelonának
ĀSajnálhatja a Ferencváros az elszalasztott lehetőséget – Rasszista inzultus miatt szakadt félbe a párizsi mérkőzés a Bajnokok Ligájában
De minek szurkoljanak a Szoboszlai-rajongók?
ĀA Real Madrid akkorát bukhat ma, amekkorában még nem volt része a Bajnokok Ligájában, de kieshet az Inter, az Ajax és az Atlético Madrid is
Dibusz: A Dinamo góljáig nekünk voltak nagyobb helyzeteink
ĀAz eredmény miatt elég csalódottak vagyunk és bosszantó, hogy ez egy olyan mérkőzés volt, amin tényleg volt esélyünk - fogalmazott a Fradi kapusa
Ronaldo duplázott, simán nyert Barcelonában a Juventus
ĀGulácsiék legyőzték és kiejtették a Manchester Unitedet - Félbeszakadt a PSG és a Basaksehir meccse
Nem sikerült a bravúr, kikapott a Fradi Kijevben
ĀHiába játszott jól, 1-0-s vereséget szenvedett a Dinamo otthonában a magyar csapat, így búcsúzott az európai kupaporondtól
Hőstett lenne, ha a Fradi megnyerné a kijevi csatát
ĀÚjra egymás ellen játszik Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a Bajnokok Ligájában
Giroud négyet mért a Sevillára
ĀA Ferencváros meg sem tudta közelíteni torinói teljesítményét a Barcelona ellen, győznie kellene Kijevben a harmadik, Európa-ligát érő helyhez
Megmentheti Lukaku az Intert a kieséstől
ĀA Real Madrid elnöksége tárgyalt szerdán a válságról, de egyelőre nem hozott érdemi döntést, Zidane folytathatja a munkát
Rebrov csalódott a mérkőzés eleje miatt
Ā„A második félidőben már elégedettebb voltam, de persze ekkor már csoda lett volna a pontszerzésünk”
Lenyomta a Barcelona a Fradit az első félidőben
ĀA Ferencvároshoz képest űrfocira kapcsolt a foghíjas Barcelona az első játékrészben, a másodikban voltak magyar lehetőségek is, de 0-3 a vége - GALÉRIA
A Juventus torinói BL-mérkőzésén Stephanie Frappart történelmet ír
ĀNői focibíró fújja a sípot
Messi nélkül jön Budapestre a Barcelona
ĀTer Stegen és Coutinho is kimarad a Fradi elleni keretből
Belekapaszkodna az Inter az utolsó szalmaszálba
ĀMind a nyolc ma esti találkozó befolyásolhatja a továbbjutást a csoportokban, nincs tét nélküli mérkőzés a Bajnokok Ligájában
Lionel Messi a gyerekkorára és Maradonára emlékezett
ĀLabdarúgás. A Barcelona a múlt héten két mérkőzést is négygólos különbséggel nyert meg, javuló formába került Ronald Koeman csapata a budapesti kirándulás előtt
A Liverpool történelmi vereséget szenvedett
ĀLewandowski beérte Raúlt a Bajnokok Ligája góllövőlistáján, most már csak Ronaldo és Messi előzi meg
Szoboszlaiék kikaptak a címvédő Bayern otthonában
ĀA Salzburg 3-1-es vereséget szenvedett Münchenben - A Liverpool meglepetésre kikapott az Atalantától
Rebrov: Kiemelkedőt nyújtott az egész csapat
ĀDibusz Dénes szerint megérdemeltek volna egy pontot - Andrea Pirlo is megdicsérte a Fradit
A két barát közül az egyik szomorú lesz – vagy mindkettő
ĀHat meghatározó játékosa nélkül érkezett a Real Madrid Milánóba, az Inter elleni nagyon fontos mérkőzésre, de a házigazda sincs rózsás helyzetben
