Apró emberi rokonaink kétmillió évvel ezelőtt felegyenesedve jártak
ĀŐseink valóban kisebb emberek mellett éltek
ĀŐseink valóban kisebb emberek mellett éltek
ĀEzek olyan tárgyak, amelyek egyformán izgatják és lenyűgözik az embert
ĀEgyelőre nem tudni, hogyan került római kézből a britekhez
ĀAz ősember a korábban hittnél összetettebb eszközökkel rendelkezett
ĀA régészeket meglepte, hogy a súlyos láncokba tekert csontváz egy nőé volt
ĀKorábban úgy tartották, hogy az építkezés az i. e. 3. században kezdődött
ĀAz őskori emberek nagyon különböző okokból vágták le halottak fejét és vertek át óriási szögeket a koponyájukon
ĀMi, emberek, rendetlen egy csapat vagyunk
ĀA régészek lenyűgözőnek, rendkívül monumentálisnak nevezték
ĀÚgy tűnik, sikerült azonosítani II. Harold hatalmi központját
ĀA kutatócsoport fejlett geofizikai módszerekkel elemezte a templom alatti terepet
ĀA művészetekre és az élet más területeire mindig is hatással voltak más kultúrák
ĀA régészeket több mint fél évszázadon át zavarba ejtette
ĀA kincs az óceán mélysége miatt biztonságban van
ĀAthén aranykorának egyik legfontosabb műemléke
ĀA leletek segíthetnek jobban megérteni a rizs és az alkohol történetét
ĀMivel ritkaságokról van szó, a felfedezés rendkívül értékes
ĀA tűzszerészek vegyes gyalogsági lőszert is találtak
ĀA helyi temető a 3-4. századból származik
ĀA lelet egy egykori erőd helyén került elő