Elon Musk zsidóügyi fejtegetések után reagált az antiszemita vádakra
ĀTöbben megvádolták a milliárdost azzal, hogy antiszemita, Musk most elmagyarázta, hogy mi is a helyzet
ĀTöbben megvádolták a milliárdost azzal, hogy antiszemita, Musk most elmagyarázta, hogy mi is a helyzet
ĀAz intézményben egy holokauszt-emlékközpont és egy zsidó múzeum is működik
ĀA nagyszabású akció célpontja a Hamburgi Iszlamista Központ volt
ĀIlyen vészterhes napokban nem lehet egyetlen ügyre koncentrálni, ellenben nincs az a baj, amelyről nem lehet elterelni a figyelmet egy hangos orbánozással
ĀAz elmúlt hetekben Európa-szerte megnövekedtek az antiszemita incidensek
Ā2022-ban 436 esetet jelentettek a hatóságoknak
ĀAz elkövetők öt év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal büntethetők
ĀA legnagyobb felvonulást Párizsban tartották
ĀFranciaországban él Európában a legnagyobb zsidó közösség
ĀTöbb vallás képviselője is jelezte részvételét a menetben
ĀA bűncselekmények többsége kisebb jogsértés vagy anyagi károkozás
ĀA rendőrség szerint a rabbi nem sérült meg, de feljelentést tett
ĀElmondása szerint Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát
ĀÉlisabeth Borne miniszterelnök szerdán jelezte, hogy személyesen jelen lesz a felvonuláson
ĀAz antiszemita incidensek száma ismét rendkívüli szintet ért el Európa-szerte
ĀA támadó a saját otthona ajtajában sebesítette meg az áldozatot, és egy horogkeresztet hagyott a helyszínen
ĀA Liga vezetője „hányingert kap” azoktól, akik a gyűlölet, a vérontás és az erőszak terjesztőit finanszírozzák Strasbourgból és Brüsszelből
Ā„A kormány nevében a lehető leghatározottabban elítélem ezeket az aljas tetteket” – mondta a kormányfő
ĀAz orosz vezetés szerint, ha valakiben túlteng a harcikedv, az első vonalban megmutathatja, mit tud
ĀA sérelmek skálája a verbális bántalmazástól és antiszemita grafittiktől fizikai támadásokig és halálos fenyegetésekig terjed
ĀAz amerikai lap szerint az Európában terjedő antiszemitizmus kapcsán Budapest egyfajta menedék lehet
ĀA nyíltan antiszemita üzenetek megjelenése nyomán New York állam kormányzója hétfőn terroristának minősítette azok szerzőit
ĀA Közel-Keleten kialakult konfliktusnak nincs köze az iszlám világ és a Nyugat közötti szembenálláshoz, hanem egy terrorszervezet támadása következtében alakult ki a konfliktus
ĀA múlt vasárnap mintegy kétezren vettek részt a szarajevói városháza előtt meghirdetett palesztin párti tüntetésen
ĀNem hunyhatunk többé szemet az iszlámizmus álcája alatt húzódó antiszemitizmus felett, figyelmeztetett az olasz kormányfő
ĀSzerinte komoly aggodalomra ad okot a modern kori antiszemitizmus
ĀA kancellár leszögezte: Németországban zéró toleranciára van szükség az antiszemitizmussal szemben
ĀNem csökkent a feszültség
ĀA szigetország iszlám közösségei aktivizálták magukat
ĀMegnőtt a palesztinbarát támadások száma