Zelenszkij bejelentette, hogy kész a területcserére
ĀAz ukrán elnök abban reménykedik, hogy le tudja kenyerezni Donald Trumpot
ĀAz ukrán elnök abban reménykedik, hogy le tudja kenyerezni Donald Trumpot
ĀDmitrij Peszkov nem szólt arról, hogy az új amerikai kormányzat részéről érkeztek-e konkrét javaslatok az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban
ĀWhitkoff gépe szállhatott le Moszkvában a vnukovói repülőtéren
ĀElon Musk, az adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős tisztségviselője a múlt hónapban már figyelmeztetett
ĀSegélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó
ĀBiztonságpolitikai és technológiai kérdésekről tárgyal első európai útján amerikai alelnök
ĀAz ukrán elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
ĀDonald Trump viszont ezt állította a The New York Post című lapnak nyilatkozva
ĀDonald Trump gázai tervének megvalósítása a cél
ĀAz Izrael elleni vádak is szerepet játszottak a döntés meghozatalakor
ĀElon Musk munkáját is méltatta az elnök
ĀFebruár 4-én Trump kijelentette, hogy kész továbbra is támogatni Ukrajnát
ĀA korábbi budapesti nagykövetnek új munkahelye lett
ĀTrump hamarabb találkozik Zelenszkijjel, mint gondolnánk
Ā„Kössünk az amerikaiakkal egy tekintélyes méretű gazdasági megállapodást”
ĀEltávolították a volt amerikai nagykövet beszédeit a budapesti nagykövetség honlapjáról
ĀAz amerikai elnök terve egybeesik Zelenszkij tervével?
ĀMarco Rubio amerikai külügyminiszter nem utazik Johannesburgba a G20-ak külügyminiszteri értekezletére
ĀAz amerikai elnök munkacsoport létrehozását jelentette be
ĀMár nincsenek a különböző társadalmi csoportok képviseletéhez kötött munkaerő-felvételi céljai
ĀA Panama-csatorna üzemeltetője közölte, hogy nem változtatott a csatornán való áthaladás díjain és jogain
ĀA lopott áru értékére meghaladja a 40 ezer dollárt (15,6 millió forint)
ĀAz amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, a népvándorlásban részt vevők közül rengetegen esnek áldozatul, ami senkinek sem jó
ĀTrump új alapelve a geopolitikai átrendeződéseket és a klímaváltozást is figyelembe veszi
ĀTrump nemrég, hűen választási ígéretéhez, vámokat vetette ki többek között Kanadára, azonban az ország lakosai már vissza is vágtak
ĀA konfliktust az váltotta ki, hogy az USA további tízszázalékos vámot vetett ki a Kínából importált árukra