Egy nyugalmazott amerikai admirális azt mondta, hogy idegenek látogatják a Földet
ĀKommunikált a Pentagon munkatársaival is, akik az UFO-k problémáját tanulmányozták
ĀKommunikált a Pentagon munkatársaival is, akik az UFO-k problémáját tanulmányozták
ĀTöbb újítás kerülhet a csomagba
ĀEgy-egy látszólagos példány valójában több egyedből álló kolónia
ĀA táskában lévő pisztoly egyszer csak elsült
ĀAz USA és az EU nem azért támogatja Ukrajnát, mert szeretik az ukrán népet, hanem mert az geopolitikai érdekeiket szolgálja – jelentette ki
ĀA szabadulóművész életét a hajmeresztő mutatványok tették ki
ĀAz Easy Rider című amerikai film 1969-ben készült el. Nem sokkal később Magyarországon is bemutatták Szelíd motorosok címmel
ĀAz Egyesült Államokban már csak egy beteg él, aki vastüdőt használ
ĀA rendőrség bűnözési válságot emleget
ĀDonald Trump azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij az egyik „legnagyobb üzletkötő”, akit valaha is ismert
ĀBűnösnek vallotta magát, és bocsánatot kért a kellemetlen eset miatt a színész
ĀTrump szerint, ha nem őt választják az az amerikai gazdaság számára „vérfürdőt” jelent majd
ĀA katonai vezetés szombaton „azonnali hatállyal” felmondta az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást
ĀA húszik november óta fokozták támadásaikat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a kereskedelmi és katonai hajók ellen
ĀA nyílt utcán ismerték fel a férfit
ĀA Gallup szerint az eredmények Biden legutóbbi támogatottsági mutatóival egy szinten vannak
ĀSzerinte az egész országban nincs olyan oktató, aki beszélné ezeket a nyelveket
ĀNem kérdezte meg kezelőorvosát, más utat választott
ĀA két politikus egy időben, de két különböző határszakaszon tett látogatást
ĀJoe Biden „teljesen bizarrnak” minősítette Trump NATO-val kapcsolatos kommentjeit
ĀTiltakozásának adott hangot ezzel
ĀJoe Biden szerint a jó szex a hosszú házasság titka
ĀÖtven év után az első amerikai űreszköz érkezett a bolygóra
ĀElképesztő hatásmechanizmussal dolgozik a szer
ĀTrump egyik legesélyesebb alelnökjelöltje szerint az USA-nak szövetségesekre van szüksége, nem pedig kliensállamokra