Alapjogokért: Webernek az ET-t kellene megnyernie az EB-elnökjelöltséghez
ĀKimaradhat az EPP a döntésből, ha kitart álláspontja mellett
ĀKimaradhat az EPP a döntésből, ha kitart álláspontja mellett
ĀAlapjogokért Központ: Körvonalazódni látszik, hogy megbukott a csúcsjelölti rendszer
ĀTávolról sem az EP az unió a legfontosabb intézménye, mutatott rá a miniszter
ĀAlapjogokért Központ: A néppárt megegyezett az új liberális párttal Weber támogatásáról
ĀAz EPP attól fél, hogy más jobboldali pártok az ő erejükből vennének el az elemző szerint
ĀA Központ közérthető formában, az elterjedt tévképzeteket háttérbe tolva mutatja be, miként jutott el az EU napjaink válságáig
ĀAlapjogokért Központ: A jelentés többek között migráció kérdésében próbál ellentematizálni és szőnyeg alá seperni a problémát
ĀMost a hétköznapokat is érintő választásról van szó
ĀA TASZ asszisztált ahhoz, hogy a szociális dolgozók további visszaéléseket követhessenek el
ĀTheresa May brit miniszterelnök nem vesz részt a csütörtöki EU-csúcson sem, mert azon a következő öt évről van szó, a britek pedig ebben már nem érdekeltek
ĀA valódi megújulást azonban nem a Macron francia elnök által javasol „totális brüsszelesítés” jelenti
Ā„Manfred Weber nem egy tipikus csúcsjelölt”
ĀAlapjogokért Központ: Számos menekültnek két-három személyazonossága is van
ĀAlapjogokért Központ: Vannak olyan tagállamok, amelyek folyamatosan próbálják napirendre hozni a Magyarország elleni hetes cikk szerinti eljárást
ĀPócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője: A migráció és a terrorizmus problémája továbbvezet a keresztény kultúra megvédésének kérdéséhez; erre hívta fel Orbán Viktor miniszterelnök is a figyelmet
ĀMagyarországon biztosítva vannak a kisebbségek képviselete