Tizennégy embert ásott el a konyhája alatt egy ruandai sorozatgyilkos
ĀA 34 éves Denis Kazungut tavaly szeptemberben tartóztatták le
Terroristák raboltak el több száz diákot
ĀNigéria északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma
A malária még mindig rengeteg halálos áldozatot szed
ĀAfrikai országok arra törekszenek, hogy az évtized végéig senki ne haljon meg ebben a betegségben
Afrika is véres csatatérré vált az orosz–ukrán háborúban
ĀA Wall Street Journal szerint a Szudáni Átmeneti Szuverén Tanács ukrán katonákat hívott be az országba, és fegyvereket szállít Kijevnek
Horror „patkányláz” terjed
ĀA vírus szerepel az Egészségügyi Világszervezet azon hírhedt kórokozók listáján, amelyek járvány- vagy világjárványveszélyesek
Az ECOWAS visszavonta a Nigerre kivetett legtöbb szankcióját
ĀA szankciókat csak azért vonták vissza, mert az egész térség számára megélhetési nehézségeket okoz
A kihalás fenyegeti ezt a különleges pikkelyes állatot
ĀA tobzoskák a világ egyik leggyakrabban csempészett állatai, így mind a nyolc faja veszélyeztetett
Félmillió kongói menekült el az otthonából
ĀA szakértők szerint a Kongó-folyó rekordárvize csak egy természeti katasztrófasorozat kezdete
Hölvényi György: Keresztényüldözés zajlik Nigériában
ĀA Nyugat védelmének hiányában a keresztények még kiszolgáltatottabbá válnak
Azbej Tristan a közös humanitárius fellépésről tárgyal Afrikában
ĀA migráció megelőzése minden érintett fél érdeke, és ehhez elengedhetetlen a helybe vitt segítségnyújtás
WHO: Beavatkozásra van szükség Afrikában a rákos megbetegedések nagy száma miatt
ĀA kontinensen nagy összegeket kellene fordítani a megelőzési tevékenységre és az intézkedések ellenőrzésére egyaránt
Több száz áldozata van egy gázrobbanásnak Kenyában
ĀA tűz sok járművet, boltot és lakóházat megrongált
Giorgia Meloni: Európa és Afrika sorsa elválaszthatatlan egymástól
ĀRóma kidolgozta úgynevezett Mattei-tervet, amely az eddig mikrobeavatkozások helyett öt pillért követ
Van oltás a malária ellen
ĀÉveket késett a várva várt áttörés, de idén megtörtént, és el is kezdték oltani a gyermekeket malária ellen
Azbej Tristan: A Hungary Helps Ügynökség megnyitotta első afrikai kirendeltségét
Ā„Szolidaritással és felelősséggel tartozunk Afrikáért, az afrikai emberekért”
Nem engedték be a német külügyminiszter gépét az eritreai légtérbe
ĀMódosult Baerbock afrikai látogatásának programja
Szalah visszatér Angliába
ĀA korábbi bejelentés szerint csak két találkozót kellett volna kihagynia, most azonban már háromról van szó
Csádban kell elmetszeni a terror egyik gyökerét
ĀA világ egyik legszegényebb régiójába mennek a honvédek
Afrikából irányított bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat pénzmosás miatt Pécsen
ĀA vád szerint a férfi és a két nő közreműködésével tizennyolc sértettől több mint húszmillió forintot csalt ki a bűnszervezet 2021-ben
Forr a világ
ĀBizony nehéz lenne azt állítani, hogy békés, nyugodt napokat, hónapokat élünk a Föld nevű bolygón, ahol ez idő tájt még a természet is forrong
Újraválasztották Félix Tshisekedit, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökét
ĀA legfőbb ellenzéki elnökjelöltek egy csoportja utcai tüntetésekre szólította híveit az előzetes eredmények ismertetését követően
Megtámadta az elefánt a turistákat + VIDEÓ
ĀAz állat agyarával elkapta előbb az egyik, majd a másik turistát
Legalább száz elefánt pusztult el Zimbabwéban a szárazság miatt
ĀA Hwange Nemzeti Park kútjai kiszáradtak
Afrika: Victor Osimhen az év labdarúgója
Ā1999 óta először lett nigériai játékos az év legjobbja a kontinensen
