A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehette át Hardi Richárd
ĀA szemészorvos a kongói szegények és rászorulók körében végzett negyedszázados szolgálata elismeréseként kapta meg az elismerést
ĀA szemészorvos a kongói szegények és rászorulók körében végzett negyedszázados szolgálata elismeréseként kapta meg az elismerést
Ā„Az oltások lehetővé tették, hogy életeket mentsünk” - fogalmazott az államfő a nemzetet köszöntő beszédében
ĀDeák Dániel: A döntés azt tükrözi, hogy hamisak azok a baloldali vádak, miszerint a jobboldalon nőként nem lehet érvényesülni
ĀAz utolsó kormányülésem - írta a Facebook-oldalán a politikus
ĀA miniszter - első női jelöltként - vállalja a felkérést - „Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni; erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel”
ĀMi, magyarok büszkék vagyunk honfitársunkra, aki Magyarországról indulva jutott el szakmája nemzetközi élvonalába - mondta a kutatóbiológusról Áder János
ĀAz államfő adventi ebéden látta vendégül a határon túli magyar egyházak vezetőit
ĀSulyok Tamás: A magyar Alkotmánybíróság más európai alkotmánybíróságokhoz hasonlóan olyan testület, amely a jogállami és demokratikus működésnek az európai alkotmányos demokráciákban általánosan elfogadott garanciája
ĀA térség stabilitása hazánk biztonságának egyik kulcsa - hangsúlyozta az államfő
ĀEgynapos hivatalos látogatásra kedden Bosznia-Hercegovinába utazik Magyarország köztársasági elnöke
ĀEgyetért a külső határvédelem és az európai biztonság fontosságában hazánk és Párizs; egymásnak adják a kilincset a magyar fővárosban a meghatározó francia politikusok
ĀÁder János köztársasági elnök az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki Répássy Róbertet + KÉPEK
ĀA köztársasági elnök felesége mind a hét régióban felkeresett a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket
ĀMagyar–lett csúcstalálkozó
ĀA köztársasági elnök hivatalában fogadta a lett államfőt
Ā„A járvány idején is erős, cselekvő, éltető közösségeknek, szeretettel szolgáló egyházaknak bizonyultak”
ĀEmmanuel Macron találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal is
Ā„Okos ember a tőkét nem éli fel. Most mi a természeti tőkét éljük fel, miközben a gyermekeink szempontjából csak (...) a kamatok felélésére lenne jogunk” - fogalmazott
ĀKoltay legfőbb kutatási területei a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jogok kérdéseihez kapcsolódnak
ĀFordulatra van szükség, a világgazdaság növekedési modellje már rövid távon sem fenntartható, és ez a pénzügyi rendszer szereplőire, valamint a gazdaság egészére is kihat
ĀAndrzej Duda: A V4-ben zajló együttműködés a fenntarthatóság tekintetében is követendő példa
ĀKözös nyilatkozatban álltak ki Varsó mellett a V4-ek elnökei, akik hangsúlyozták, hogy a szövetség országai a nehéz időkben is támogatják egymást
ĀA visegrádi partnerek biztosították Lengyelországot szolidaritásukról, és arról, hogy akár politikai, akár technikai támogatásra, akár rendőri erőre van szüksége, számíthat a másik három országra + MH-GALÉRIA
ĀHerczegh Anita: Fontos, hogy a családok érezzék azt a biztonsági hátteret maguk mögött, amelyet az alapítvány nyújtani tud nekik
ĀA nyersanyagforrások végességéről, a hulladék-újrahasznosítás fontosságáról és új megoldásokról is beszélt az államfő
ĀÁder János: A magyar gyógyszeripar a legerősebbek közé tartozik
ĀÁder: Magyarországnak komoly hagyománya és az értékes örökségéhez méltó jelene van a gyógyszerfejlesztés és a gyógyszergyártás területén
ĀJüri Ratas különlegesnek nevezte, hogy az államközi kapcsolatok „ennyire gördülékenyek”
ĀÁder: Az emberek háromnegyede 2050-re városokban él, jelenleg is hetente újabb 1 millió ember költözik a városokba