ĀA demokrata jelölt győzelmi beszédében elmondta, minden amerikai elnöke akar lenni. A republikánus elnök csapata szerint több százezer szavazatot csaltak el
ĀGeorgiában és Pennsylvaniában is átvette a vezetést pénteken a demokrata elnökjelölt, a republikánus elnök szerint csalások történtek, pártja viszont megosztott
ĀFej fej mellett álltak lapzártánkkor a jelöltek a választás csatatérállamaiban, de az utolsó információk szerint egy hajszálnyival Joe Biden állt jobban
ĀA mai amerikai elnökválasztáson Joe Bidennek a felmérések alapján jobb esélyei vannak, mint Donald Trumpnak, de a republikánus elnök legutóbb is meglepetést okozott
ĀA teljes képviselőház, a szenátusi helyek harmada és az Egyesült Államok feje: mindezekről döntenek holnap az észak-amerikai országban, lapunk pedig összeszedett néhány adatot, hogyan teszik ezt
ĀAmy Coney Barrett szenátusi elfogadásával az Egyesült Államokban az alkotmányos kontroll feladatát is ellátó testületben hosszú időre biztosított lehet a republikánus többség
ĀNagy vitákat váltott ki a levélszavazás intézménye az Egyesült Államokban a közelgő elnökválasztás előtt, Donald Trump elnök szerint csalásokra ad lehetőséget, a demokraták viszont könnyítenék a feltételeit
ĀJoe Biden nemzeti egységre szólított fel, és felvetette, hogy talán nem kellene megtartani a következő elnökjelölti vitát, de Trump csapata jelezte, az elnök ott lesz
ĀBaloldali fasisztának nevezte Joe Biden várható demokrata elnökjelöltet Donald Trump – Michelle Obama szerint az elnök nem képes azzá válni, akire most szükség van
ĀÚjabb tüntetések kezdődtek Minszkben a hivatalos végeredmény közzététele után,a Litvániába menekült ellenzéki jelölt tárgyalna a fehérorosz vezetéssel
ĀJogi vitát váltott ki, hogy Donald Trump felvetette: a Fehér Házban tartaná a jelöltséget elfogadó beszédét, de az elnök szerint a törvények ezt nem tiltják