Új szempontok az autók műszaki vizsgáztatásánál
ĀHárom típusba kategorizálják az észlelt hibákat, és a külföldről behozott, használt autóknak vizsgálati bizonyítvány kell
ĀHárom típusba kategorizálják az észlelt hibákat, és a külföldről behozott, használt autóknak vizsgálati bizonyítvány kell
ĀA legális migráció, az érintettek méltósága és a civilek bevonása is fontos szempont a szervezet egyezménytervezetében, amelyet többek között egy Soros-díjazott készített elő
ĀJaroslaw Kaczynski bízik benne, hogy Andrzej Duda államfő alá fogja írni a holokauszttal kapcsolatos lengyel törvényt, amely szerinte véget vet a „szégyen politikájának”
ĀA termelői árak öt éve emelkedtek legutóbb, a következő években már csökkenést mértek
ĀSzijjártó Péter: Ha a véleményünket továbbra is figyelmen kívül hagyják a migráció kérdésében, akkor meg kell fontolni, hogy van-e értelme részt venni a tárgyalásokon
ĀA megemelkedett árak ellenére még az idén helyreállhat az egyensúly a kitermelői piacon, mivel a kereslet növekedésével világszerte csökkennek a tartalékok
ĀHazánkban a buszmegállókban történő cigarettázás százezer forintos büntetéssel is járhat, Oroszországban már az autókból és a vonatokból is tilos kidobni a csikket
ĀOlaszországban már lezárult a vizsgálat, és hamarosan vádemelés várható, de nálunk még foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folyik a nyomozás
ĀMiközben a hatóságok Kaliforniában igyekeznek helyreállítani a tönkrement infrastruktúrát és eltakarítani a romokat, már fel kell készülniük az újabb viharra
ĀSúlyos veszély fenyegeti a környék élővilágát, mert mérgező üzemanyag is kerülhetett a hajóból a vízbe
ĀEgy tanulmány szerint a technológia fejlődésével nem növekszik az intelligenciaszint
Ā„Áldozatuk tanúságul szolgál a nemzetnek, hogy józan politikával és előrelátó döntésekkel kell keresni a békét”
ĀA visszavásárolt, egykoron privatizált cég fejlesztése egész Békés megye javát szolgálhatja
ĀMiután felgyorsult az új és használt autók forgalomba állítása, idén nyárra kifut a P betű,és az illetékeseknek lassan dönteniük kell, milyen azonosítási formát vezetnek be hazánkban
ĀLabdarúgás. A Real Madrid igazgatója szerint amennyiben nem hozzák vissza a lex Beckhamet, nem fognak külföldi szupersztárok a Primera Divisiónba igazolni
ĀOlimpia. Várhatóan tizennyolc magyar sportoló vehet részt az egy hónap múlva a dél-koreai Phjongcshangban kezdődő téli játékokon
ĀPest megyében és az észak-magyarországi régióban van a legtöbb dolguk a rendőröknek
ĀMiközben mínusz negyven fokot is mértek New Hampshire-ben, és az Ibériai-félszigeten is ritkaságszámba menő télies idő van, addig nálunk tavaszi napokat hozott a január
ĀKisebb a lakásukat kiadó magánszemélyek adóterhe, a bevallások elkészítésében pedig könnyítésre számíthatnak az őstermelők és az áfás magánszemélyek is
ĀSportnaptár. Olimpiai érmekért versengenek február 9-től Phjongcshangban – A nyár kiemelkedő eseménye a futball-világbajnokság lesz Oroszországban
ĀSzáz éve nem tapasztalt, dermesztő fagyhullám árasztotta el az Egyesült Államokat, és míg Nyugat-Európában orkán tombol, nekünk tavaszi enyheségben van részünk
ĀMa már vizuális szituációk alapján feltett kérdések nyomán derülhet ki az elméleti tudás
ĀÚjra az ünnepi tűzijátékok és a petárdázás veszélyeire figyelmeztetnek az állatvédők
ĀLabdarúgás. Hetvenötmillió fontért igazolta le a holland védőt, Virgil van Dijkot a Liverpool
ĀA szakemberek felhívják a vásárlók figyelmét, hogy kerüljék az illegális árusítóhelyeket, és házilag senki ne készítsen rakétákat, ugyanis súlyos baleseteket okozhatnak
ĀAz uniónak 73 külső országgal van kedvezményes vámfeltételeket biztosító kereskedelmi megállapodása, ezeknek az egyezményeknek Nagy-Britannia is haszonélvezője
ĀAkár egymilliárd fiatal válhat halláskárosulttá, mert zenehallgatáskor az erős városi zaj miatt egyre magasabbra tekerik fülhallgatójukon a hangerőt
ĀA hazai vevők szerint az internetes vásárlás előnye, hogy időt takaríthatnak meg vele, elkerülhetik a zsúfoltságot, és külföldről is rendelhetnek ajándékokat
