Djokovic füvet evett
ĀTenisz. A szerbek korábbi világelsője könnyedén győzött a wimbledoni férfi egyes döntőben a fáradt Kevin Anderson ellen, a nőknél Angelique Kerber diadalmaskodott
ĀTenisz. A szerbek korábbi világelsője könnyedén győzött a wimbledoni férfi egyes döntőben a fáradt Kevin Anderson ellen, a nőknél Angelique Kerber diadalmaskodott
ĀA másodfokú tárgyaláson a védő azt mondta: sok „rendszerhiba jelentkezett” az ügyben
ĀA válaszadók java a leolvasás időzítésével is elégedett, négyötödük éves elszámolás alapján fizet
ĀLondoni elemzők szerint nincs olyan Brexit-forgatókönyv, amely valamilyen mértékbenne emelné a brit vállalatokra, illetve a háztartásokra háruló költségeket
ĀSzijjártó Péter: A miskolci Bosch-üzem mára Európa legnagyobb kéziszerszámgyárává vált, tavaly az itt előállított termékek csaknem nyolcvan százalékát exportálták
ĀAz üzemben egyazon gyártósoron állíthatók elő a különböző modellek a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinokon át a legkülönbözőbb járművekig
ĀTenisz. Babos Tímea és Kristina Mladenovic könnyű győzelemmel lépett egyet előre Párizsban
ĀRendteremtést ígér a bevándorlásellenes Liga elnöke, Matteo Salvini, aki a belügyminiszteri posztot kapta, míg az M5S-t vezető Luigi Di Maio jóléti ígéreteit készül beváltani
ĀSzijjártó Péter: Magyarország és az Egyesült Államok számára is fontos a terrorizmus elleni harc, az illegális migráció elleni fellépés, a keresztények védelme és segítése
ĀHamarosan elkészül a Magyar Művészeti Akadémia új irodaháza az Andrássy út és a Bajza utca sarkán álló villában – Jövőre a nemzeti szalon ismét az építészetet mutatja be
ĀUjhelyi István szerint nem Szanyi Tibor lesz az MSZP vezetője, az EP-képviselő Tóth Bertalan frakcióvezetőt javasolja
ĀCsaknem ötödével kevesebb felzárkózási pénzt juttatna hazánknak Brüsszel a következő költségvetési időszakban, de a többi visegrádi tagállam sem járna sokkal jobban
ĀIsmét személyesen tárgyaltak Panmindzsonban a két Korea vezetői
ĀSzűkebb családi körben az „igen” az alapvető válasz, amikor az embertől kérnek valamit, és az az alapelvárás, hogy az illető teljesíteni fogja, amit rokonai szeretnének elérni
ĀTombol a vulkán Hawaiin, az óceánba ömlő magmafolyam kén-dioxidot szabadít fel, ezért hatósági döntés szerint a parttól háromszáz méteres távolságot kell tartani
ĀA külügyminiszter a 2020 utáni uniós költségvetésről is tárgyalt Varsóban lengyel kollégájával, Jacek Czaputowiczcsal
ĀLampedusa megtelt, idén majdnem tízezren érkeztek Olaszországba
ĀSvédországban az eladósodottság miatt egy kamatszint-emelkedéssel akár a házukat is elveszíthetik az emberek
ĀA befektetői tárgyalásokon eddig versenyhátrány volt a közvetlen légi összeköttetés hiánya hazánk és az Egyesült Államok között – mondta Szijjártó Péter miniszter
ĀSzilágyi Zsófia anyatörténete a legjobb első filmnek járó Arany Kamera-díjért versenyez a nemzetközi fesztiválon, amelynek fókuszában ezúttal a nők helyzete van
ĀA miniszterelnök levélben mond köszönetet a választópolgároknak
ĀMiután a kormány március közepétől könnyített a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésének feltételein, nagyságrendileg többen jelentkeztek hitelért, mint azelőtt
ĀAz április 27-én kezdődő budapesti divathéten kiemelt szerepet kapnak a magyar főváros turisztikai látványosságai is
ĀA Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja tagadja, hogy ő lenne a felbujtó
ĀA párizsi kormány reformja miatt több mint két hete sztrájkolóknak mindeddig nem sikerült a közvéleményt maguk mellé állítaniuk, s ezzel meghátrálásra késztetni a kabinetet
ĀPanaszt emelt a gyanúsítás ellen a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke
ĀJégkorong. Ma kezdődik a rájátszás az észak-amerikai jégkorongligában – A Tampa Bay remek formában várja a párharcokat a Keleti főcsoportban
ĀA fiskális politikában továbbra is cél az uniós szabályok betartása, Magyarországot könnyebben felminősíthetik, emellett folytatódik a laza monetáris politika
ĀHorst Seehofer belügyminiszter szerint nincs terrorizmusra utaló jel, a két halálos áldozatot követelő merénylet tettese egy bevándorló hátterű pszichés beteg, kurd férfi
