Ovádi Péter: A kormányzatnak kiemelten fontos az állatvédelem
ĀA felelős állattartásra is felhívta a figyelmet
ĀA felelős állattartásra is felhívta a figyelmet
ĀA Vatikán közlése szerint a lelki elmélkedések „kevésbé közvetlenül, de széles értelemben az aktualitáshoz” kötődnek
ĀA hajót harcképtelenné tették
ĀSzeptember 30-ig hosszabított a BKK
ĀAhhoz kérte a parlament hozzájárulását, hogy a NATO szükség esetén Romániába küldje a magas készenlétű összhaderőnemi műveleti erőit
ĀBüntetni fogják a faanyagok tiltott kereskedelmét, a hajók szennyezést okozó alkatrészeinek illegális újrafeldolgozását és a vegyi anyagokra vonatkozó jogszabályok súlyos megsértését is
ĀEgy hajó az acél tartóoszlopnak sodródott, ami után a kétszer kétsávos acélszerkezetű híd nagy része a Patapsco folyóba zuhant
ĀA nyomozással kapcsolatban négy terrorizmussal gyanúsított tádzsik származású személy előzetes letartóztatásban maradt, három tádzsik származású férfit pedig bűnrészesség gyanújával vettek őrizetbe
ĀIdén immár 14. alkalommal rendezik meg a nemzetközi Eventex Awardsot
ĀAz utánzatokat a jogtulajdonosok képviselői is megnézték, majd megállapították, hogy azok mindegyike hamisítvány
ĀA szerény szövetségi kapitány nem hasonlítaná magát a magyar futball legnagyobb legendáihoz
ĀA KDNP Ültessünk, hogy élhessünk! címmel indított faültetési akciót
ĀA misztériumjátékot 2022-ben az Esztergomi Várszínházban mutatták be és Sopronban is játszották
ĀAz érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségeiket
ĀAz euróövezetben 4,5 százalékon, Magyarországon 18 százalékon tetőzött az irányadó kamat, amely jóval magasabb a banki stresszteszteknél korábban vizsgált szinteknél
ĀRománia március 31-től kezdődően válik a schengeni térség tagjává, de a határellenőrzés egyelőre csak a repülőtereken és kikötőkben szűnik meg
ĀA frakcióvezető kiemelte, a teremtett világ védelméért indított faültetési kampány hosszú távú gondolkodást jelent a KDNP részéről
ĀA tárcavezető az Atomexpo plenáris panelén súlyos problémának nevezte, hogy az energetika kérdését továbbra is ideológiai viták jellemzik
ĀA nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: nem gazdasági fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra
ĀAz orosz erők az elmúlt napokban egyre gyakrabban vették célba az ukrán energetikai infrastruktúrát
ĀAz elkövetők között akadt olyan is, aki nehéz anyagi körülmények között élő embereket néhány ezer forintért vett rá pénzmosásra
ĀA kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a hiányt és az államadósságot fokozatosan csökkentse
ĀA profitot az emberélet elé helyező szervezett bűnözői csoportok évente tízezrekkel hitetnek el hazugságokat
ĀAz államtitkár kiemelte, a bölcsődei hálózat bővülése a kisgyermeket nevelő családok választási szabadságát erősíti
ĀAz együttműködési megállapodás alapul szolgálhat felügyeleti információmegosztásra, a kölcsönös segítségnyújtásra és hatékony együttműködésre
