A jobboldali lengyel politikus gengsztereljárásnak nevezte a házkutatást
ĀÉppen orvosi kezelést végeztek rajta, amikor a nyomozók a távollétében átkutatták a házát
ĀÉppen orvosi kezelést végeztek rajta, amikor a nyomozók a távollétében átkutatták a házát
ĀA hat pályázati kategória közül a legnagyobb érdeklődés az épületfelújítások iránt volt
ĀA tárlat átfogó képet nyújt a büntetés-végrehajtás évszázadokon átívelő alakulásáról
ĀNehezményezik, hogy továbbra sem tudják, kik kötötték a fiktív szerződéseket, kik állították ki a teljesítési igazolásokat, kik intézték a kifizetéseket
ĀA közelgő húsvéti ünnepkörről szólva azt mondta, a nagyhét ünnepén mindenkiben ott van a feltámadás reménye, ez pedig a háború árnyékában és a „megbolydult” világban fontos értéknek számít
ĀA múlt pénteki tömeggyilkosság óta bevándorlóellenes hangulat uralkodik az országban
ĀA háború kezdete óta mintegy 3600 embert fogtak el Ciszjordániában, közülük mintegy 1600-an a Hamászhoz tartoznak
ĀMagyar vállalatok korszerűsíteni fogják Ahero régiójának öntözőrendszerét kétmilliárd forint értékben, valamint halászati központot hoznak létre Kabonyóban
ĀA politikus szerint a főpolgármester „legnagyobb blamázsa”, hogy olyan európai méretekkel kiemelkedő fejlesztést ellenzett, mint a Városliget-projekt
ĀA végrehajtó bizottság mostani döntését még meg kell erősítenie az EOC közgyűlésének, melyet júniusban, Bukarestben tartanak meg
ĀEgy belga miniszter felhívta a figyelmet, hogy a szomszédos országokban már letartóztattak állítólagos ISKP-szimpatizánsokat
ĀA bajba jutott békákon nagyon gyorsan és egyszerűen segíthet a lakosság, ha az állatokat a vízóraaknákból, pincékből kiemelve a kertben elengedi
ĀAz ügyészség a vádiratában 10 év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt
ĀA Netrisken történt kötésekből ítélve csaknem 35 ezer forint az átlag, de az éves díj nagyban függ a lakóingatlanok méretétől
ĀA program keretében 34 intézményben 110 ezer négyzetméternyi oktatási terület újul vagy épül meg
ĀA zöldenergia online kérdőív tizenhárom kérdésből áll, amelyek a napenergiáról, a rezsicsökkentés fontosságáról, az elektromobilitásról és az atomenergiáról is szólnak
ĀA kenyai kollégájával, Wycliffe Musalia Mudavadival közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját
ĀA korrupcióval gyanúsított volt elnök az információk alapján a kenőpénzéből két lakást vásárolt Manhattan előkelő negyedeiben, Midtownban és az Upper East Side-on
ĀHorváth tavaly júniusban megtagadta a mintaadást az ellenőröknek, és mivel ez már a második esete volt, a mostani döntés szerint 2031. október 29-ig nem versenyezhet
ĀAz idei Sziget fesztivált augusztus 7-től 12-ig rendezik meg
ĀRigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kiemelte, a versenyhatóságok komoly kihívásokkal néznek szembe, ezért kiemelten fontos a tapasztalatcsere
ĀA vadállatot biometrikus azonosításra alkalmas drón segítségével találták meg
ĀA rövid kérdez-felelekből kiderül, hogy Marozsán, ha tehetné, Jason Stathammel vacsorázna együtt, mert nagyon kedveli a brit színészt
ĀAz MNB azonnali hatállyal megtiltotta a Timberland Finance International fióktelepének a bejelentés nélküli függő ügynöki tevékenység folytatását
ĀA tuniszi törvényszék 15 órás tanácskozás és 11 évnyi nyomozás és bírósági eljárás után két további vádlottat is életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt
ĀA szakemberek a félévesre tervezett tesztfázisban a kiemelt harceszközök állapotáról is ismereteket akarnak nyerni
ĀFelsőoktatási szakemberként korábban más hazai nagy egyetemek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghatározó vezetője volt
ĀA vasútfelújítás hatására jelentősen csökken a menetidő Kolozsvár és a magyar határ között
