Fiatalon hunyt el Anders Celsius, a hőmérsékleti skála megalkotója
ĀPolihisztorként a sarki fény kutatásával is foglalkozott

ĀPolihisztorként a sarki fény kutatásával is foglalkozott
ĀAz első klónozott birka, Dolly születésekor is felröppent a hír, hogy valakik egy kiszolgált hajón, nemzetközi vizeken emberi klónozással próbálkoznak
ĀModernizálják a Sió-csatornát, a zsilipet és a védműveket is – a cél az, hogy szélsőséges időjárás esetén gyorsabban lehessen leereszteni a vizet a tóból
ĀMagyarországon évente négy- és hatszáz közé tehető azok száma, akik nyom nélkül lépnek ki az életünkből
ĀA bolygó vastag felhőzetének akad egy olyan rétege, ahol szobahőmérséklet van és vízpára is található
ĀA jogosnak tűnő aggodalmak ellenére a tíz éve megépült megyeri átkelő nem okozott semmilyen káros hatást az élővilágra és a budapesti vízbázisra
ĀA magány nem tesz jót az egészségnek, a társadalmistátusz pedig hatással van az emberi kapcsolatokra
ĀA Venezuelába érkezett orosz katonák jó eséllyel nemcsak humanitárius segítséget visznek, hanem más céljuk is van
ĀAz általánosba járó gyerekek tizedét legalább egyszer, három százalékát többször is érte internetes agresszió
ĀA helyi önkormányzat nem az autók kitiltását, hanem a településen kívül két parkoló kialakítását tervezi
ĀAz ehető és éppen emiatt rendkívül közkedvelt növény ma még igen elterjedt hazánkban,ám ha továbbra is ilyen ütemben gyűjtik, előbb-utóbb védetté kell nyilvánítani
ĀHiába volt tegnap este nap-éj egyenlőség, a nappal és az éjszaka hossza nem volt azonos, mert az Egyenlítőn a nappal tizenkét perccel hosszabb az éjszakánál
ĀNyugodt kampányra számítanak
ĀItthon gyakorlattá vált a fecskefészkek leverése, és a gólyák sincsenek biztonságban
ĀNyolc esztendeje csak az oroszok képesek embereket felvinni a Nemzetközi Űrállomásra – így nekik ez a technikai siker végső soron anyagi veszteséget jelenthet
ĀEgyedülálló Enigma rejtjelező gép, Simonyi óbester kardja, történelmi zászlók és sok más ritkaság szerepel mától a budavári intézmény új időszaki tárlatán
ĀBodrogkeresztúri bőregérzűr
ĀÁlláspont. Foteltábornokokból és elméleti katonai szakemberekből sosem volt hiány a jelenlegi ellenzék soraiban
ĀKecskemétre kerülnek a tárgyak
ĀKerületi és fővárosi küzdelem a zaj ellen
ĀAusztrál kutatók a világon először szénné alakítottak vissza szén-dioxidot folyékony fém használatával
ĀBiztató, hogy a társadalom többsége elfogadóan viszonyul a ragadozók megjelenéséhez, de az általuk az állattartóknak okozott károkért az államnak kell helytállnia
ĀA Foodcoin üzenetet küld a termékek lejáratáról, és közli a felhasználókkal, hol vehető át az élelmiszer
ĀA bűncselekmény-sorozat a szocialista-liberális kormányt irányító Gyurcsány, majd utódja, Bajnai idejében történt
ĀAkinek van engedélye, annak is be kell jelentenie, mikor megy ki az érintett területre, amennyiben talál valamit, azonnal értesítenie kell az illetékes közgyűjteményt
ĀFolyamatosan érkeznek az időjárási adatok a vörös bolygóról, ahol a műszerek szerint zord időjárás urakodik, és a légmozgás is igen erős
