ĀA genderlobbi trójai falova, az isztambuli egyezmény szembemenne az Alaptörvénnyel is, amely nőről és férfiról beszél, és védi a köztük létrejött életközösséget, a házasságot
ĀMiközben a Pesti úti idősek otthonában több mint harmincan meghaltak, vélhetően a fenntartói mulasztások következtében, a mindig mosolygós főpolgármester elterelő hadműveletbe fogott, ám a vége ennek is alighanem csúfos kudarc lesz
Ā„Egy személyben fog dönteni a főpolgármester Budapest fontos ügyeiről, de ezzel semmi gond nincs. Nem kiáltja Szabó Tímea kétségbeesetten, hogy vége a demokráciának”
ĀHétértékelő. Félrekezeli a válságot az Európai Unió, az elmúlt tíz év jól mutatja, hogy csak a munkaalapú társadalomnak van jövője, ezért nálunk kitarthat a korábbi lendület – mondta Kiszelly Zoltán
ĀA stílus maga az ember, szoktuk mondani. A balliberális térfélen pedig az a sláger – sok más hazug lózung mellett –, hogy a Fidesz eldurvította a közbeszédet
ĀÚjabb javaslatokkal segítené Brüsszelt Magyarország megbüntetésében a spekuláns európai NGO-it összefogó berlini Liberties, a hazai ellenzék szokásos propagandáját átvéve
ĀMi szóltunk – jegyezhetnénk meg lakonikusan, látva Karácsony Gergely szégyenteljes viselkedését a koronavírus-járvány s különösen is a Pesti úti idősek otthona ügyében
ĀA DK most az alkoholtilalom bevezetését tartaná üdvösnek a járvány kapcsán, Egészen elképesztő, amit művelnek, és sajnos aligha számíthatunk majd tőlük bocsánatkérésre – mondta az államtitkár
ĀMinimum tájékozatlanságra vall azt állítani, hogy új, csak a védekezésre felhasználható támogatások jelennek meg – reagált az ellenzéki felvetésekre az Alapjogokért elemzője
ĀGondolná az egyszerű ember, hogy ha már neki áldozatokat kell hoznia, komoly lemondásokkal jár a koronavírus elleni védekezés, akkor ez igaz mindenkire. Mondjuk, az ellenzékre. De nem
ĀHétértékelő. Kiszelly Zoltán: A kormány lehetőségei szerint jól menedzseli a helyzetet, időben és megfelelően reagáltunk, a többi országgal szinkronban és határozottan léptünk
ĀDeák Dániel: A járványügyi és a gazdasági intézkedések csak akkor lehetnek sikeresek, ha a balliberális pártok és sajtótermékek önmérsékletet tanúsítanak