Meg is szűnhet a Jobbik
ĀMegérkezett a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészségre a számvevőszéknek a Jobbik gazdálkodásával kapcsolatos jelzése, amelyet feljelentésként értékeltek

ĀMegérkezett a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészségre a számvevőszéknek a Jobbik gazdálkodásával kapcsolatos jelzése, amelyet feljelentésként értékeltek
ĀKiegészítő támogatás
ĀA Magyar Posta végzi a kézbesítési teendőket, a folyamat több hétig is eltarthat
ĀDömötör Csaba: Hadházy Ákos, Gulyás Márton és Fekete-Győr András is tett már „forradalmi” nyilatkozatokat az idén
ĀÁlláspont. Ötös skálán négyes alá. Hiller István választmányi elnök ekkorára értékelte a pártján belüli kavarodás szintjét az MSZP alapításától számítva
ĀMenedék az üldözötteknek
ĀAz idén is mintegy félmilliárd forintnyi bírság kiszabásával számol a Közbeszerzési Hatóság
ĀÁlláspont. Nyakunkon tehát a balhés időszak, bizony szükség lesz a higgadtságra.
ĀTuzson Bence: Soros a szervezetein keresztül folyamatosan itt van Magyarországon, ezek nemcsak szavakban, de tettekben is dolgoznak az általa vázolt terv megvalósításán
ĀTöbb mint tizenegymilliárd forintot fordítanak az allergiás megbetegedések visszaszorítására
ĀKevés a Liberties nevű szerveződésnek a hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárás
ĀGerő András történész szerint a Jobbik vállalhatatlan, ám egyre több jel utal már arra, hogy a „demokratikus oldal”, illetve a Gyurcsány-féle DK nem így gondolja
ĀA történész és a Szeretem Magyarországot Klub több tagja felháborodott azon, hogy Vona náluk vendégeskedik
ĀA polgári engedetlenségről is tartanak újabb képzéseket a forró őszre készülő mozgalmárok, a biztonságpolitikai szakértő szerint az efféle akciók célja részben a provokáció
ĀTöbbször bebizonyosodott már, hogy az MSZP fel akarja számolni a kerítést – mondta Kósa
ĀErőszakos akciókra, ülősztrájkra, közterületek elfoglalására is szükség van – véli a csapat
ĀÁlláspont. Saját bevallása szerint Orbán Viktor kedvéért mondta lassan annak idején Lendvai Ildikó, hogy nem lesz gázáremelés
ĀRétvári Bence: A bevándorlókra fordított támogatás akár a négy-ötszörösét is jelentheti helyben, mint itt, Európában, ezért Magyarország az okos segítséget választotta
ĀAz adatvédelmi hatóság jelzése miatt mégsem kötelezné a szállásadókat a belügyi tárca a magyar állampolgárságú vendégek igazolványainak rögzítésére
ĀHétértékelő. A baloldal mára egyértelműen bevándorláspárti
ĀÁlláspont. Ha csak rövidke időre is, de mintha átvette volna az ősellenség szerepét Orbán Viktortól Stohl András a baloldalon
ĀMár majdnem mindegyik négyéves gyermek részt vesz óvodai nevelésben, sokkal több a férőhely és a pedagógus is
ĀKvótaharc Brüsszellel. Akár az is elképzelhető, hogy a magyar kormány az Alkotmánybíróságon támadja meg az uniós elosztásról szóló döntést az Alapjogokért Központ szerint
ĀÁlláspont. Nyolc párt, nyolc arc, nyolc elnök. Vagy társelnök, vagy mozgalmár, ahogy tetszik. Közös bennük, hogy nem szívelik egymást
ĀHétértékelő. Csupán a budapesti liberális értelmiség leszerelése végett jöttek össze a balos pártok vezetői a Gulyás Márton-féle mozgalom színpadán – véli Kiszelly Zoltán
ĀKormányinfo 96. Levélben fordult Orbán Viktor kormányfő Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy Brüsszel járuljon végre hozzá a magyar határvédelmi költségekhez
ĀMáig a csalással gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikus ügyvédi irodája képviseli a DK-t a párt által kezdeményezett adatigénylési eljárásokban
