Eredményes a gazdaságfehérítés
ĀRészt veszünk az áfacsalásokkal kapcsolatos információátadásban
ĀRészt veszünk az áfacsalásokkal kapcsolatos információátadásban
ĀAz éves növekedés üteme tavaly júliusban volt nagyobb utoljára
ĀHazánk erős pozícióval rendelkezik az informatikai és telekommunikációs infrastruktúrák kiépítettségében és az internethasználatban – mondta lapunknak Schanda Tamás
ĀA kedvező és jó kilátásokat nyújtó gazdasági környezet miatt bátrabban fejlesztenek a kis- és középvállalkozások
ĀA kisbefektetők számára kedvezőek lehetnek a hozamok
ĀKoji László: A 2013-as mélyponthoz képest jelenleg kilencvenezerrel több főt foglalkoztat az ágazat, a munkába állók zöme azonban segédmunkás
ĀA legtöbb vállalatnak van olyan részterülete, amely nem rendelkezik a megrendelés teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű szakemberrel
ĀAz Otthon Melege Programban a kormány támogatást nyújt az ingatlanok korszerűsítéséhez, a kisvállalkozásoknak még fejleszteniük kell a környezetvédelmi beruházásoknál
ĀKintlévőségek rendezése
ĀOrszágos konzultáció indul a vállalkozások helyzetének megismerésére, a kormányzat a visszajelzések alapján erősíti a cégek versenyképességét – mondta György László
ĀHatékonyabb településvédelem
ĀTízhetes betakarítási szezon
ĀFolyamatos az online intézhető közigazgatási ügyek fejlesztése
ĀSebő Gyula: Minden védelem ellenére számolni kell azzal, hogy az online piacon másolati termékek jelennek meg
ĀA levédetett találmányok esetében a legfontosabb kitétel, hogy feltalálói tevékenységen kell alapulnia, világviszonylatban újnak és iparilag alkalmazhatónak kell lennie
ĀA magyarországi vállalatok elsősorban gépeket és kéziszerszámokat vesznek, valamint technológiát korszerűsítenek
ĀA magyarországi vállalatok jelenleg főleg az utazás támogatásával segítik a munkavállalóik földrajzi mobilitását
ĀElismerés a legsikeresebb hazai cégeknek
ĀGyorsan növekszik az induló innovatív vállalkozások aktivitása és piaci szerepe, ennek alapját pedig a kialakulóban lévő startup ökoszisztéma jelenti
ĀKétszáz izraeli cég ötezer-ötszáz munkavállalót foglalkoztat hazánkban,a kereskedelem tavaly meghaladta az ötszázhuszonötmillió dollárt
ĀA TeSzedd! környezetvédelmi program mára hazánk legnagyobb önkéntes mozgalmává vált
Ā„A szakértelemmel nyert információk nélkülözhetetlenek a vállalati gazdálkodásés a nemzetgazdasági folyamatok nyomon követéséhez, értékeléséhez és tervezéséhez”
ĀA II. Príma Borverseny védnökségét a Magyar Borakadémia vállalta, így a szervezet vezetői jelen voltak az eseményen és aktívan részt vettek a bírálatban is
ĀAz unió célkitűzéseivel összhangban Magyarország vállalta, hogy 2030-ra legalább negyven százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest
ĀAz áru- és a szolgáltatásexport erősítését is kiemelten kell kezelni a Magyar Nemzeti Bank gazdasági szakértőinek javaslatai szerint, ezek támogatását több tényező is indokolja
ĀA külföldön élő magyarok hazavonzása többek között a hiányszakmák bérfejlesztésével és külföldi toborzással lehetséges, és sokat jelent az adócsökkentés
