ĀLatin-Amerika története a legkegyetlenebb tragédiák története, és halvány esélye sincs rá, hogy jóra fordulhatna a sorsa, ugyanazok a tragikusan hibás mintázatok ismétlődnek
ĀHiába munkaképes korú a migránsok döntő többsége, ma már egyértelmű, hogy nemcsak hogy nem képesek, de nem is akarnak dolgozni, inkább azt várnák el, hogy őket tartsák el
ĀA média azt is egyértelművé teszi, hogy ezek a törésvonalak mindent keresztbe metszenek, családot, baráti köröket, egyáltalán minden létező emberi közösségi hálózatot
ĀÁt kell szervezni Európa védelmi rendszerét, utána jöhet az utolsó kísérlet, amely csak arra irányulhat, hogy földrészünk saját erejéből állítsa helyre „testének” épségét és egészségét
ĀAz amerikai megszállás után tizenhat évvel Afganisztán már több mint kilencven százalékát adja az ópium, a morfin és a heroin alapját képező mák termelésének
ĀA mai Amerikai Egyesült Államok egész anyagi vagyona is eltörpülne ahhoz a „jóvátételhez” képest, amit ma kártérítésként kellene fizetni az USA fekete bőrű lakóinak
ĀA zsaroló valójában nem tudja, nem meri, nem akarja átvenni a „váltságdíjat”, mert érzi, az mint „mérgezett csokoládé” saját pusztulását okozná. Így aztán tovább zsarol
ĀAmikor 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök Népesedési Kormánybizottságot hozott létre, mint e bizottság titkára, igen sok demográfiai elemzéssel találkozhattam
ĀA világ most nem egy üzemeléstechnikai problémával küzd, hanem létezésének egyik legsúlyosabb, rendszerszintű, globális válságával. És nem biztos, hogy akadhat megoldás
ĀA francia forradalom pusztító mechanizmusai ma sokkal veszélyesebbek, mint voltak, pedig a verbális erőszak eszkalációja kétmillió ember értelmetlen halálához vezetett
ĀMinden emberi közösség számára alapvető fontosságú kérdés, hogy a „jó gazda gondosságával” kezeli-e mindazt, amit anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben vagyonának tekinthet
ĀSemmihez sem hasonlítható nagyságú nemzetstratégiai fordulatra van szükség, ami minden magyart igyekszik összefogni a végső széthullás megakadályozása érdekében
ĀBár az Economist című globális hetilap egyszer már előjött e felvetéssel Amerika iraki inváziója idején, 2003 tavaszán, most ismét feltette a kérdést, hogy „milyen mély a szakadék?”
ĀDe mi van akkor, ha, mint kiderülni látszik, maga az egész világmodell az, ami végzetesen hibás, így, aki „élenjár”, az ezzel éppen saját végzetét idézi elő, a pusztulásba vezető utat gyorsítja fel?