Újabb harminc nap előzetes Czeglédynek
ĀA fideszes Budai Gyula az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a szocialisták és a DK ügyvédjét, akit ezúttal gazdasági csalás gyanújával vettek őrizetbe

ĀA fideszes Budai Gyula az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a szocialisták és a DK ügyvédjét, akit ezúttal gazdasági csalás gyanújával vettek őrizetbe
ĀA Nemzeti Választási Bizottság MSZP-s tagja úgy szavazott, hogy nem jelezte, ő az MSZP és a DK ügyvédjének ügyvédje
ĀÁlláspont. A rendszerváltoztatást követő húsz évben tízezer milliárdnyi közvagyon tűnt el kézen-közön a privatizációnak csúfolt rablóhadjáratban.
ĀCzeglédy Csabát csütörtökön kiengedték a szegedi Csillagbörtönből, mivel jogerősen is képviselőjelölt lett, ám szabadlábra kerülése lehetőséget ad a szökésére is a Fidesz szerint
ĀValamennyi szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselőt jogerősen bűnösnek találta a táblabíróság az Andrássy úti paloták eladása kapcsán folyt büntetőeljárásban
ĀÁlláspont. Budai Bernadettnek, az MSZP szóvivőjének bájos elszólása óta tudjuk, hogy mindenkit megillet az „ártatlanság védelme”
ĀMolnár Zsolt a pártból való kizárással fenyegette meg a szocialisták és a DK ügyvédjét, ha az MSZP-s jelölttel szemben elindul a szombathelyi körzetben
ĀHétértékelő. Deák Dániel: A szocialisták miniszterelnök-jelöltje valójában már a 2019-es önkormányzati választásra készül
ĀGúr Nándornál elpattant a húr - A vidéki MSZP-sek fel sem veszik Tóbiás József pártigazgató telefonját
ĀA Copacabanára hajazó karnevállá változott az MSZP hét végi kongresszusa, Kunhalmi és Gurmai lejtette a szambát
ĀA DK elnöke kampányüzemmódba kapcsolt, Újpalotán kijelentette, a demokratikus pártok jelöltje, Hajdu László a Fidesz szorító ölelését is szét tudta feszíteni a kerületben
ĀFodor Gábor nem kapott befutó helyet az MSZP-vel közös listán
ĀLévai Katalin szerint nem neki, inkább Kunhalmi Ágnesnek kellene elmagyarázni az elmúlt nyolc évet
ĀA szocialisták a választások után „új ruhában, új névvel” folytatnák, megszabadulnának a gyurcsányi idők, sőt az MSZMP súlyos örökségeitől is – értesültünk
ĀUkránok magyarországi ellátását szervezi Fekete-Győrék jelöltje
ĀÁlláspont. Már itt van a nyakunkon február 17-e, a választásokat megelőző ötvenedik nap, a hivatalos kampánystart
ĀÁlláspont. Tegnap vezető hír volt a médiában, hogy az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezték Zuschlag Jánost
ĀKomolytalan információnak nevezte az MSZP elnökhelyettese, hogy pártja Szombathelyen az adócsalás gyanújával előzetesben lévő Czeglédy Csabát indítaná saját jelöltjeként
ĀÁtláthatósági felelősként kapott munkát a volt párttársa, Karácsony Gergely által vezetett zuglói önkormányzatnál Vágó Gábor, aki megint LMP-s jelöltként térne vissza a politikába
ĀA harcosan MSZP-ellenes LMP-ből induló ifjú politikus új, nullaszázalékos támogatottságú formációja, a Párbeszéd pártlogója már a szocialisták listáján szerepel
ĀÁlláspont. Nem az altalajban, hanem az üzemeltetésben kell keresni a tragédia igazi okát és felelőseit
ĀHétértékelő. Deák Dániel: Az ellenzék most azt a képtelenséget akarjaelhitetni az emberekkel, hogy a kormány bevándorláspárti
ĀÁlláspont. Új szakaszába lépett a baloldali demokratikus pártok összefogósdija
ĀAlapszabályt sértene a függetlenként induló szocialista kizárása
ĀHatályba lépett a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a szocialista Czeglédy Csaba cége által megrövidített diákok, felnőtt korú és nyugdíjas munkavállalók kifizetését
