Sport

Vörös bika jöhet a Fradi elé

Labdarúgás. A Videoton dán, az MTK francia, a DVSC osztrák ellenfelet kaphat az Európa Ligában

A négy, még egyaránt versenyben lévő magyar labdarúgó-kupacsapat közül kettőnél ugyan legalábbis kincstári optimizmus a következő forduló ellenfeléről értekezni, de tartsuk magunkat a tényekhez: az UEFA kisorsolta a selejtezők harmadik körének a párosítását.

mtk
Az MTK-s Gera Dániel fedezi a labdát Theo Weeksszel szemben (Fotó: MTI/Krizsan Csaba)

A BL-ben a Ferencváros – amennyiben szerdán, az idegenbeli 1-1 után továbbjut az albán Partizani ellen – vélhetően osztrák ellenfelet kap. (A másik verzió a lett Liepaja, amely mindössze 1–0-ás vereséggel megúszta a salzburgi kirándulást. Lett csapattal legutóbb tavaly nyáron játszott magyar kupa­induló, a DVSC-Teva 11–4-es összesítéssel búcsúztatta a Skontót.)

A Red Bull Salzburg, Ausztria bajnoka a legutóbbi három lezárt idényben, legalábbis a Ferencváros nívóján lévő ellenfél. Az elmúlt években többször is volt magyar játékosa, legutóbb Gulácsi Péter, a válogatott keret tagja, aki két bajnoki cím megnyerése után lépett tovább a Red Bull lipcsei testvércsapatához. A salzburgiak kétségtelenül kiemelkednek az osztrák Bundesligából, de érdekes, hogy a nemrégiben véget ért, franciaországi kontinensbajnokságon (le)szerepelt osztrák keretbe még ők sem tudtak játékost adni. (Az egyetlen otthon játszó osztrák Robert Almer, az FK Austria kapusa volt.) Az átigazolási időszakban eddig inkább gyengült, mint erősödött a Red Bull: Naby Keitáért 15 millió eurót fizettek a lipcseiek. Érdekes, hogy a Fradi éppen az RB Salzburgtól vette kölcsön a nyáron új csatárát, Marco Djuricint.

Amennyiben a Videoton továbblépne a szerb Cukaricki ellen az Európa Ligában, akkor a dán Midtjylland vagy a svájci élvonalban szereplő, liechtensteini Vaduz várna rá. (Ez utóbbi inkább csak elméleti lehetőség, az előző idényben a Manchester Unitedet is legyőző dán legénység az első meccsen 3–0-ra nyert.) A Midtjyllandban két finn (Halsti, Sparv), egy Costa Rica-i (Urena) és egy cseh (Kadlec) válogatott is játszik. A legjobb dán az AS Monacót is megjárt Jacob Poulsen.

Amennyiben a DVSC-Teva idegenben ledolgozná 2–1-es vereségével összeszedett hátrányát a fehérorosz Torpedo Zsodzinával szemben, a bécsi Rapidot kapja. Az MTK, amely ugyancsak 1–2-ről kezd majd azeri ellen­fele, a Gabala ellen idegenben, továbbjutása esetén a francia Lille riválisa lesz. Utóbbi csapat tagja az Eb-döntő egyetlen gólszerzője, a portugál Éder is .

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés
MTK Budapest–Gabala (azeri) 1–2 (0–1)
Gyirmót, 500 néző. Jv.: Pandzic (svéd)
Gólszerzők: Torghelle (70.), illetve Kvekveszkiri (25.), Ozobic (63.)

Videoton FC–FK Cukaricki 2–0 (0–0)
Felcsút, 1886 néző. Jv.: Kristoffersen (dán)
Gólszerző: Bódi (58.), Suljic (92.)
Kiállítva: Nego (Videoton, 80.)