Sport

Vaskó Tamás: jó fej, jó csere!

Labdarúgás. A hajrára összeomlott a Debrecen

Mindössze három csapat, a címvédő Ferencváros, a kiváló rajtot vevő Diósgyőri VTK és a tavasszal az utolsó fordulóban a bennmaradást kiharcoló Vasas áll maximális hat ponttal az OTP Bank Liga, azaz a labdarúgó NB I. második fordulója után.

A múlt héten az Európa-ligában szereplő csapatok közül ezúttal sem tudott egyik sem nyerni: a DVSC-Teva, az MTK és a Videoton is győzelem nélkül áll. A Fradi legnagyobb riválisának tippelt székesfehérváriak hátránya máris öt pont a zöld-fehérekkel szemben. A csereként beálló Vaskó Tamás két fejes góllal döntötte el a Vasas javára a DVSC elleni találkozót. Érdekes, hogy az angyalföldiek mindhárom gólja fejesből született. A mezőnyből egyedül az Újpest árválkodik pont nélkül. A góllövőlistán két futballista, a tavalyi gólkirály, a ferencvárosi Böde Dániel és a diósgyőri Bognár István áll az élen, három-három góllal.


Budapest Honvéd-Ferencváros 0-1 (0-1), Bozsik-stadion, 2384 néző, v.: Kassai, gólszerző: Böde (42.). Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1), Sopron, 1225 néző, v.: Andó-Szabó, gólszerzők: Rácz (8.), illetve Gohér (41.), kiállítva: Tóth B. (Mezőkövesd, 77.). Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1 (0-1), Miskolc, 6381 néző, v.: Vad II, gólszerzők: Oláh B. (52.), Bognár (54.), illetve Andric (28., 11-esből), Paksi FC-Videoton FC 1-1 (0-1), Paks, 1000 néző, v: Karakó, gólszerzők: Gévay (52.), illetve Feczesin (26.), Vasas FC-DVSC-TEVA 3-1 (0-1), Illovszky-stadion, 2692 néző, v.: Bognár T., gólszerzők: Ádám M. (54.), Vaskó (85., 88.), illetve Ferenczi J. (33.), Gyirmót–MTK 0-0, Gyirmót, 2000 néző, v.: Erdős.

Az élcsoport: 1-2. Ferencváros és Vasas 6 (4-1), 3. DVTK 6 (4-2), 4. Bp. Honvéd 3.