Nyolcvanegy éves korában Kölnben elhunyt Lázár István sportújságíró, aki a magyar sajtóban Stefan Lazar néven vált ismertté.
„Guten Abend schöne Frau” – ez volt az a szám, amelyet Lázár Pista, a hajdani kiváló atléta, majd jeles sportújságíró oly szívesen játszott zongorán, német, magyar, s ki tudja még hány nemzetbeli barátainak. Úgy játszott, s úgy mosolygott hozzá, miközben lágyan simogatta a billentyűket, amilyen a való életben volt: úriemberként. Jó néhányszor megadatott, hogy találkozhassam vele, s elragadó kedvességén, humorán kívül leginkább az ötlött a szemembe, mindig milyen elegáns.
Lázár István 1956 novemberében hagyta el Magyarországot, akkori barátai azt mondták róla, olyan jól tudott futni, hogy meg sem állt Svájcig. A történelem vihara elsodorta, egy hónap híján hatvan évet élt a hazájától távol, mégis, soha egyetlen percig sem szűnt meg magyarnak lenni. Még akkor sem, amikor itthon szinte tudomást sem akartak róla venni, vagy amikor a Népszabadság „leleplező” cikket írt arról, hogyan akart egy magyar futballistát disszidálásra bírni. Lelkük rajta – nem ismerték Pistát… Ő egyébként Kölnben elvégezte a testnevelési főiskolát, aztán a legnagyobb német tévéállomás, a Westdeutscher Rundfunk (WDR) szerkesztő-riportere lett, állandó munkatársa volt a Deutschlandfunk, valamint a Deutsche Welle közszolgálati rádió német és magyar nyelvű adásának. Több olimpiáról tudósította elsősorban a vívás és az öttusa, télen pedig a szánkó és a bob versenyeit.
A nyolcvanas évek közepétől a Népsport (később Nemzeti Sport) németországi tudósítójaként dolgozott, de több magyar lapnak is írt, nem csak sporttémájú cikkeket. Életét, az 1954-es vb-döntő és a forradalom elvesztésének összefüggéseit A vereség forradalma című könyvében osztotta meg olvasóival.
Lázár István nem ír és nem zongorázik többé, örök álomra szenderült. Kedvenc dalára gondolva írhatnám, Guten Abend, Pista. De nagyon furán nézne rám. Mindörökre megmaradt magyarnak.
