Sport
Bár igaz lenne az AP súlyos tévedése!
XXI. Nyári Játékok. Alighogy megérkeztek a vízilabdázók, már ki is költöztek az olimpiai faluból, s útnak indultak délre, Bauruba

A hétvége első napján már kora reggel szokatlanul pezsgő volt az élet a Syma-csarnok környékén. Két-két ökölvívó, szörföző és vívó, három-három asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, nyolc sportlövő, továbbá a két, egyformán 13 fős vízilabdacsapat és 33 úszó, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel és a másik kiemelkedő klasszis, Cseh László kelt útra edzőikkel, vezetőikkel, újságírókkal kiegészülve.
London egyik magyar olimpiai bajnoka, a címvédő Gyurta Dániel úgy véli, nemcsak akkori idejénél, hanem minden korábbi időnél jobbra lesz szüksége a 200 méteres mellúszás győztesének Rio de Janeiróban. Magyarul: világcsúcsra. A negyedik olimpiájára készülő sportoló bő két éven át veretlen volt a legjobbik számában, megnyert minden fontos versenyt. Az elmúlt másfél évben azonban már mindent Riónak rendelt alá, kihagyta a világversenyeket. Ennek megfelelően újra „éhes”, de az is tény, hogy a mezőny legaláb olyan erős lesz, mint Londonban volt. Sőt…
A férfi vízilabda-válogatott a legutóbbi négy olimpiai tornából hármat megnyert, Londonban viszont elveszítette azt a kulcsmérkőzést az olaszok ellen, amely megnyitotta volna az utat az éremhez, a legjobb négy közé. Akkor is a szerbekkel játszottuk az első meccset, akkor is egy csoportban voltunk velük, de ez nem feltétlenül rossz ómen. Athénban is velük kezdtünk, aztán a döntőben még egyszer megvertük őket. Mindenesetre érdekes véletlen, hogy a mostanit is beleértve a legutóbbi négy olimpián háromszor is a legnagyobb vetélytárs ellen kellett először vízbe szállni. Benedek Tibor az elmúlt húsz év minden olimpiáján részt vett, számára igazán nem újdonság a légkör. Pontosan tudja, egy csapatnak milyen „extrákkal” kell kint rendelkeznie. Ha ő azt mondja, hogy éremesélyes a legénysége, elhihetjük. A pólósok – a hölgyek és az urak egyaránt – az olimpiai faluba költözés után nem sokkal tovább is álltak, a több mint 600 kilométernyire fekvő Bauruba, Sao Paulo államba utaztak. (Egyébként nem is olyan régen Sudár Attila, 1976 olimpiai bajnok pólósa oktatta ott a helyi utánpótlást.) A felkészülés utolsó szakaszát az ottani komplexumban végzik el a csapatok, s csak a hét végén térnek majd vissza Rióba.
Napvilágot láttak újabb találgatások, szelídebben fogalmazva jóslatok az esélyekről. Az AP amerikai hírügynökség tizenhét érmet, köztük öt aranyat jósol a magyaroknak. Bajnoknak jövendöli a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duót 500 méteren, valamint a női kajaknégyest, továbbá Hosszú Katinkát 200 és 400 méteres vegyes úszásban. Ez a négy eddig valóban lehet a papírforma, de az amerikaiak megszavaztak egy olimpiai bajnoki címet a súlyemelők plusz 105 kilós kategóriájában induló Nagy Péternek is. Egyébként az AP szerint a 17 éremből tizenegyet úszók vagy kajakosok, illetve kenusok szállítanak majd. A hírügynökség mély tisztelője lehet a magyar vívóhagyományoknak, mert szerinte három egyéni érmet is nyerünk majd a páston, mégpedig Márton Anna, Szász Emese és Szilágyi Áron révén. (Nagy Péter, aki a magyar sportolói küldöttség legsúlyosabb egyénisége lesz, magát az első tíz közé várja.)
Bohózattá vált az oroszkérdés a NOB-ban
A NOB három tagja, a sportolói bizottságot vezető német Claudia Bokel, az orvosi bizottságot irányító török Ugur Erdener és a spanyol ifjabb Juan Antonio Samaranch dönt péntekig az orosz sportolók riói indulásáról. A szombati döntés újabb akadályt jelent azoknak a versenyzőknek, akik a botrány után már megkapták a rajtengedélyt. Vitalij Mutko orosz sportminiszter korábban bejelentette, mostani tudásuk szerint 272 orosz sportoló indulhat az olimpián a részvételi jogot kiharcoló 387-ből.
