Sport
Babos Tímea először nyert Párizsban
Tenisz. Nem jutott tovább az első fordulóból az Australian Open női címvédője
Jól kezdődött Babos Tímea számára a francia nyílt teniszbajnokság. A magyar versenyző kedden bejutott a Roland Garros második fordulójába. Így van mit ünnepelnie Párizsban a 23 éves magyar játékosnak, aki korábban kétszer volt főtáblás a Roland Garroson, de 2012-ben és 2015-ben is az első fordulóban búcsúzott. Most a világranglistán 106. amerikai Samantha Crawford volt az ellenfél, akit végül simán legyőzött. „Kicsit izgulósan kezdtem, és miután egyenlített, akkor azt mondtam, kezdjünk el játszani – írta honlapján a magyar játékos. – Utána már lazábban teniszeztem, s zsinórban nyolc gémet nyertem. Örülök, hogy végre sikerült egyesben is győzni a Roland Garros főtábláján.”
A WTA-rangsorban 45. soproni teniszező a következő fordulóban korábbi párospartnerével, Kristina Mladenovictyal találkozik, aki 30. a világranglistán. Párosban Babos a kazah Jaroszlava Svedova oldalán, negyedik kiemeltként az ausztrál Anastasia és Arina Rodionova ellen kezdi majd meg szereplését a Roland Garroson.
Jókora meglepetést okozott Angelique Kerber, aki már az első fordulóban kiesett. Az Australian Open címvédőjét kedden a világranglistán 58. holland Kiki Bertens búcsúztatta, aki szombaton megnyerte a nürnbergi tornát. Három éven belül másodszor fordult elő, hogy a melbourne-i női győztes rögtön kiesik a párizsi salakon: 2014-ben az azóta visszavonult kínai Li Na járt így, most pedig a harmadik helyen kiemelt német játékos.
Roland Garros. Érdekesebb eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért), női egyes: Babos Tímea–Samantha Crawford (amerikai) 6:4, 6:0, Bertens (holland)–Kerber (német, 3. helyen kiemelt) 6:2, 3:6, 6:3. Férfiak: Murray (brit, 2.)–Stepanek (cseh) 3:6, 3:6, 6:0, 6:3, 7:5, Nadal (spanyol, 4.)–Groth (ausztrál) 6:1, 6:1, 6:1.
A férfiaknál a második helyen kiemelt Andy Murray 0–2-es szetthátrányból fordítva verte meg a cseh Radek Stepaneket.
