Sport

A negyedosztályban tanulhatnak a kínaiak

Labdarúgás. A kelet-ázsiai ország újabb kapcsolatot keres az európai futballal, s fejlődését többek között az aktuális világbajnokkal folytatott együttműködéstől reméli

A következő idényben a német negyedik vonal, a területi bajnokság egyik csoportjának, a délnyugatinak a mezőnye tizenkilencről húszra emelkedik. Ebben még nem lenne szenzáció. Ám a különleges státusú „vendégcsapat” a kínai utánpótlás-válogatott lesz.

A kínai U20-as válogatott a 2017–2018-as idényre Németországba költözik, s minden héten pályára lép a délnyugati csoport egy-egy csapata ellen. Mivel tizenkilenc résztvevője van alapesetben a ligának, így minden héten akadt eddig egy szabadnapos. Ők játszanak majd a kínai vendégekkel, ám az eredmény természetesen nem számít bele a bajnokságba. Még nem tiszta, hogy a kínai küldöttség hol lakik majd ebben az időszakban, de az már igen, hogy nem lesz „hazai” pályája, tehát minden ellenfeléhez kétszer is vendégségbe megy. Nem üres kézzel: az ellenfelek tizenötezer eurót kapnak azért, mert megmérkőznek az ázsiai válogatottal.

Persze nyerhetnek az ügyleten még ennél is többet, ahogyan arra Christopher Fiori, a Kickers Offenbach ügyvezetője rámutatott: „Nagyon jó piaci lehetőséget látok a kínaiakkal játszandó mérkőzésekben.” Alkalmasint arra gondolt, hogy esetleg egy-egy játékos eladásából még nagyobb haszonra is szert tudnak tenni, s az sem zárható ki, hogy a szponzorok, a támogatók is pozitívan fogadják a kínai piacon megjelenő beszámolókat, hirdetéseket.Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a két ország legmagasabb politikai köreiben is jelentős támogatásra talált a terv, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szerződések egy részét a berlini szövetségi kancellári hivatalban írták alá.

A jelek szerint a kínai futball újabb kapcsolatot keres az európaival, s fejlődése lehetőségét az aktuá­lis világbajnokkal való kooperációban látja. A délnyugati csoportban olyan csapatok játszanak mások mellett, mint a Hoffenheim, a VfB Stuttgart vagy éppen a Kaiserslautern második csapata, valamint olyan tradicionális alakulatok, mint az Ulm és a Hessen Kassel.

A kínai U20-as válogatott – amelyet egyébként német edző, Lars Isecke irányít – nagyon szerény eredményeket ért el a közelmúltban, 2005 óta egyetlen világbajnokságra sem tudott kijutni. Az elmúlt években elkezdett fejlesztések, továbbá a mostani együttműködés hozadéka lehet a korosztály fejlődése. Kínában nem ritka, hogy egy válogatott bentlakásos jelleggel, akadémistaként együtt készül, sőt, bizonyos sportágakban kifejezetten ez a módi. Eddig azonban nem volt még példa rá, hogy egy teljes labdarúgócsapat külföldön együtt készüljön. Egyébként Európában sem volt hasonló vendégszereplés a legnépszerűbb sportágban, az egyetlen emléket a kilencvenes évek legelejéről egy indonéz korosztályos válogatott olaszországi egy esztendeje jelenti.


Súlyos büntetést kapott a brazil Oscar

Nyolc mérkőzésre eltiltották Oscart, a Sanghaj SIPG brazil sztárjátékosát, akinek sportszerűtlensége miatt v erekedés tört ki a kínai labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában. A Chelsea-től 60 millió euróért megvásárolt csatárt továbbá 40 ezer jüan (1,7 millió forint) pénzbüntetéssel is sújtották. A huszonöt éves támadó a Guangzhou R&F elleni mérkőzés első félidejének utolsó percében az ellenfél két futballistájába rúgta bele a labdát közelről. Az eset után az R&F felháborodott játékosai lerohanták őt, az egyikük a földre lökte, amire válaszul a sanghaji labdarúgók társuk védelmére keltek.
(BF)