Sport
A műugrók kezdhetik az éremcsatákat a Duna Arénában
A világ legjobb úszói százhuszonhat medálért küzdenek
A legtöbben az úszók versenyeit nézhetik meg a Duna Arénában, amelynek lelátóin több mint tízezer szurkoló foglalhat helyet. Hatalmas az érdeklődés a magyar sikersportág, a vízilabdatorna iránt is, a Batthyány téri szupertoronyugrásra pedig már minden belépő elfogyott.
ÚSZÁS: július 23. és 30. között rendezik a világbajnokság úszóversenyeit. A helyszín az új Duna Aréna lesz. Negyvenkét számban osztanak aranyérmet, ez nem változott a 2015-ös kazanyi világverseny óta. 1973-ban Belgrádban huszonkilenc arany talált gazdára.
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS: a versenyeket július 15. és 21. között rendezik. Balatonfüred, illetve Közép-Európa legnagyobb és legnépszerűbb tava, a Balaton várja a versenyzőket és az érdeklődőket. Nyílt vízi számok 1991 óta szerepelnek a világbajnokság programjában, idén hét aranyéremért küzdenek az úszók.
SZINKRONÚSZÁS: kilenc aranyéremért versenyeznek majd a résztvevők a városligeti műjégpálya főépülete elé épített medencében július 14. és július 22. között. A szakág már az 1973-as, első világbajnokságon bemutatkozott, akkor még csak három számban avattak bajnokot. A 2015-ös kazanyi vb volt az első, amelyen két vegyespáros-számban férfiak is versenyezhettek.
MŰUGRÁS: összesen tizennégy szám szerepel a programban. A versenyeket a Duna Arénában rendezik július 14. és július 22. között. A műugrás már az 1973-as belgárdi vb-n is helyet kapott a műsorban, igaz, akkor csupán négy versenyszámot rendeztek.
ÓRIÁS-TORONYUGRÁS: a versenyeket a Batthyány térnél, a Dunába telepített helyszínen rendezik július utolsó hétvégéjén. A férfiak 27, a nők 20 méterről ugranak egy-egy aranyéremért. Ez a szakág 2013-ban Barcelonában mutatkozott be a világbajnokságon, s hatalmas sikert aratott.
VÍZILABDA: a férfiak 1973-ban Belgrádban, a hölgyek 1986-ban Madridban játszottak először világbajnoki érmekért. A budapesti vb mérkőzéseit a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Sportuszodában rendezik július 16. és 29. között.
A vizes világbajnokság programja
JÚLIUS 14., PÉNTEK. 11.00: Műugrás, selejtező, férfiak, 1 m , 11.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat, szóló, selejtező. 16.00: Műugrás, selejtező, nők, 1 m. 16.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat, duett, selejtező. 21.00: Nyitóünnepség.
JÚLIUS 15., SZOMBAT. 10.00: Szinkronműugrás, selejtező, férfiak, 3 m. 10.00: Nyílt vízi úszás, döntő, férfiak, 5 km . 11.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat szóló, döntő. 13.00: Szinkrontoronyugrás, vegyes, 10 m, döntő. 16.00: Műugrás, nők, 1 m, döntő. 18.30: Szinkronműugrás, férfiak, 3 m, döntő. 19.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat, duett, vegyes, döntő.
JÚLIUS 16., VASÁRNAP. 9.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Olaszország–Kanada. 10.00: Szinkrontoronyugrás, nők, 10 m, selejtező. 10.00: Nyílt vízi úszás, nők, 10 km, döntő. 10.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Brazília–Kína. 11.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat duett, döntő. 12.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Új-Zéland–Spanyolország. 13.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Dél-Afrika–Egyesült Államok. 15.45: Műugrás, férfiak, 1 m, döntő. 17.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Hollandia–Franciaország. 18.30: Szinkron toronyugrás, nők, 10 m, döntő. 18.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Ausztrália–Kazahsztán. 19.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat, csapat, selejtező. 20.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Japán–MAGYARORSZÁG. 21.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, nők: Oroszország–Görögország.
JÚLIUS 17., HÉTFŐ. 9.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Brazília–Kazahsztán. 10.00: Szinkronműugrás, nők, 3 m, selejtező. 10.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Montenegró–Kanada. 12.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Franciaország–Olaszország. 13.00: Szinkrontoronyugrás, férfiak, 10 m, selejtező. 13.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Spanyolország–Görögország. 16.00: Szinkronműugrás, nők, 3 m, döntő. 17.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Szerbia–Dél-Afrika. 18.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat duett, vegyes, döntő. 18.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Egyesült Államok–Horvátország. 19.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, szóló, selejtező. 20.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Ausztrália–MAGYARORSZÁG. 21.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 1. forduló, férfiak: Japán–Görögország.
JÚLIUS 18., KEDD. 9.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Egyesült Államok–Spanyolország . 10.00: Toronyugrás, nők, 10 m, selejtező. 10.00: Nyílt vízi úszás, férfiak, 10 km, döntő. 10.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Új-Zéland–Dél-Afrika. 11.00: Szinkronúszás, technikai gyakorlat, csapat, döntő. 12.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Japán–Hollandia. 13.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Görögország–Kazahsztán. 15.30: Toronyugrás, nők, 10 m, elődöntő. 17.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Ausztrália–Oroszország. 18.30: Műugrás, 3 m/10 m csapatverseny, döntő. 18.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Kína–Kanada. 19.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, duett, selejtező. 20.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Franciaország–MAGYARORSZÁG. 21.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, nők: Olaszország–Brazília.
JÚLIUS 19., SZERDA. 9.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Franciaország–Ausztrália. 10.00: Műugrás, férfiak, 3 m, selejtező. 10.00: Nyílt vízi úszás, nők, 5 km, döntő. 10.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Dél-Afrika–Görögország. 11.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, szóló, döntő. 12.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Spanyolország–Szerbia. 13.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Oroszország–Horvátország. 15.30: Műugrás, férfiak, 3 m, elődöntő. 17.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Egyesült Államok–Japán. 18.30: Toronyugrás, nők, 10 m, döntő. 18.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Kanada–Kazahsztán. 19.00: Szinkron-úszás, szabad gyakorlat, csapat, selejtező. 20.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: MAGYARORSZÁG–Olaszország . 21.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 2. forduló, férfiak: Brazília–Montenegró.
JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK. 9.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Japán–Franciaország. 10.00: Műugrás, nők, 3 m, selejtező. 10.00: Nyílt vízi úszás, csapatverseny, 5 km, döntő. 10.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Ausztrália–Görögország. 11.00: Szinkron-úszás, szabad gyakorlat, duett, döntő. 12.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Oroszország–Kazahsztán . 13.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Olaszország–Kína. 15.30: Műugrás, nők, 3 m, elődöntő. 17.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Brazília–Kanada. 18.30: Műugrás, férfiak, 3 m, döntő. 18.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Új-Zéland–Egyesült Államok. 19.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, szabad kombináció, selejtező. 20.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, nők: Hollandia–MAGYARORSZÁG. 21.30: Vízilabda, csoportmérkőzés,
3. forduló, nők: Dél-Afrika–Spanyolország.
JÚLIUS 21., PÉNTEK. 8.30: Nyílt vízi úszás, férfiak, 25 km, döntő. 8.30: Nyílt vízi úszás, nők, 25 km, döntő. 9.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Spanyolország–Dél-Afrika. 10.00: Toronyugrás, férfiak, 10 m, selejtező. 10.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Szerbia–Görögország. 11.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, csapat, elődöntő. 12.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Egyesült Államok–Oroszország. 13.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Japán–Horvátország. 15.30: Toronyugrás, férfiak, 10 m, döntő. 17.30: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Brazília–Kanada. 18.30: Műugrás, nők, 3 m, döntő. 18.50: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Montenegró–Kazahsztán. 19.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, duett, vegyes, selejtező. 20.10: Vízilabda, csoportmérkőzés, 3. forduló, férfiak: Franciaország–MAGYARORSZÁG. 21.30: Vízilabda, csoportmérkőzés,
3. forduló, férfiak: Ausztrália–Olaszország.
JÚLIUS 22., SZOMBAT. 10.30: Vízilabda, nők, helyosztók: A4–B4 (H1) . 11.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, szabad kombináció, döntő. 12.00: Vízilabda, nők, helyosztók: C4–D4 (H2). 13.00: Szinkronműugrás, vegyes, 3 m, döntő. 17.00: Toronyugrás, férfiak, 10 m, döntő. 17.30: Vízilabda, nők, a negyeddöntőbe jutásért: A2–B3 (NJ1). 19.00: Vízilabda, nők, a negyeddöntőbe jutásért: A3–B2 (NJ2). 19.00: Szinkronúszás, szabad gyakorlat, vegyes, döntő. 20.30: Vízilabda, nők, a negyeddöntőbe jutásért: C2–D3 (NJ3). 22.00: Vízilabda, nők, a negyeddöntőbe jutásért: C3–D2 (NJ4).
JÚLIUS 23., VASÁRNAP. 9.30: Úszás, selejtezők, elődöntők. 10.30: Vízilabda, férfiak, helyosztók: A4–B4 (H1). 12.00: Vízilabda, férfiak, helyosztók: C4–D4 (H2). 17.30: Vízilabda, férfiak, a negyeddöntőbe jutásért: A2–B3 (NJ1). 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 19.00: Vízilabda, férfiak, a negyeddöntőbe jutásért: A3–B2 (NJ2). 20.30: Vízilabda, férfiak, a negyeddöntőbe jutásért: C2–D3 (NJ3). 22.00: Vízilabda, férfiak, a negyeddöntőbe jutásért: C3–D2 (NJ4).
JÚLIUS 24., HÉTFŐ. 9.30: Úszás, selejtezők. 9.30: Vízilabda, nők, helyosztók: H1 vesztese–H2 vesztese (H3). 10.50: Vízilabda, nők, helyosztók: H1 győztese–H2 győztese (H4). 12.10: Vízilabda, nők, helyosztók: NJ1 vesztese–NJ3 vesztese (H5). 13.30: Vízilabda, nők, helyosztók: NJ2 vesztese–NJ4 vesztese (H6). 14.50: Vízilabda, nők, negyeddöntő: A csoport győztese–NJ3 győztese (N1). 16.10: Vízilabda, nők, negyeddöntő: B csoport győztese–NJ4 győztese (N2) . 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 20.30: Vízilabda, nők, negyeddöntő: C csoport győztese–NJ1 győztese (N3). 22.00: Vízilabda, nők, negyeddöntő: D csoport győztese–NJ2 győztese (N4).
JÚLIUS 25., KEDD. 9.30: Úszás, selejtezők. 9.30: Vízilabda, férfiak, helyosztók: H1 vesztese–H2 vesztese (H3). 10.50: Vízilabda, férfiak, helyosztók: H1 győztese–H2 győztese (H4). 12.10: Vízilabda, férfiak, helyosztók: NJ1 vesztese–NJ3 vesztese (H5). 13.30: Vízilabda, férfiak, helyosztók: NJ2 vesztese–NJ4 vesztese (H6). 14.50: Vízilabda, férfiak, negyeddöntő:
A csoport győztese–NJ3 győztese (N1). 16.10: Vízilabda, férfiak, negyeddöntő: B csoport győztese–NJ4 győztese (N2). 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 20.30: Vízilabda, férfiak, negyeddöntő: C-csoport győztese–NJ1 győztese (N3). 22.00: Vízilabda, férfiak, negyeddöntő: D csoport győztese–NJ2 győztese (N4).
JÚLIUS 26., SZERDA. 9.30: Úszás, selejtezők. 10.30: Vízilabda, nők, helyosztók: H5 vesztese–H6 vesztese. 12.00: Vízilabda, nők, helyosztók: H5 győztese–H6 győztese. 13.30: Vízilabda, nők, helyosztók: N1 vesztese–N2 vesztese (H7). 15.00: Vízilabda, nők, helyosztók: N3 vesztese–N4 vesztese (H8). 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 20.30: Vízilabda, nők, elődöntő: N1 győztese–N2 győztese (E1). 22.00: Vízilabda, nők, elődöntő: N3 győztese–N4 győztese (E2).
JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK. 9.30: Úszás, selejtezők. 10.30: Vízilabda, férfiak, helyosztók: H5 vesztese–H6 vesztese . 12.00: Vízilabda, férfiak, helyosztók: H5 győztese–H6 győztese . 13.30: Vízilabda, férfiak, helyosztók: N1 vesztese–N2 vesztese (H7). 15.00: Vízilabda, férfiak, helyosztók: N3 vesztese–N4 vesztese (H8). 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 20.30: Vízilabda, férfiak, elődöntő: N1 győztese–N2 győztese . 22.00: Vízilabda, férfiak, elődöntő: N3 győztese–N4 győztese
JÚLIUS 28., PÉNTEK. 9.30: Úszás, selejtezők. 12.00: Óriás-toronyugrás, férfiak, 27 m, elődöntő. 12.00: Óriás-toronyugrás, nők, 20 m, elődöntő. 12.00: Vízilabda, nők, a hetedik helyért: H7 vesztese–H8 vesztese. 13.30: Vízilabda, nők, az ötödik helyért: H7 győztese–H8 győztese. 15.00: Vízilabda, nők, a harmadik helyért. 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 20.30: Vízilabda, nők, döntő.
JÚLIUS 29., SZOMBAT. 9.30: Úszás, selejtezők. 12.00: Óriás-toronyugrás, nők, 20 m, döntő. 12.00: Vízilabda, férfiak, a hetedik helyért: H7 vesztese–H8 vesztese. 13.30: Vízilabda, férfiak, az ötödik helyért: H7 győztese–H8 győztese. 15.00: Vízilabda, férfiak, a harmadik helyért. 17.30: Úszás, elődöntők, döntők. 20.30: Vízilabda, férfiak, döntő .
JÚLIUS 30., VASÁRNAP. 9.30: Úszás, selejtezők. 12.00: Óriás-toronyugrás, férfiak, 27 m, döntő. 17.30: Úszás, döntők. 22.00: Záróünnepség.
