Sport

A „kicsi fiú” nagy dobása

Kosárlabda

A több mint harmincöt pontos átlagot elérő Kevin Durant vezérletével nyerte meg a Golden State Warriors az NBA idei nagydöntőjét a Cleveland Cavaliers ellen a címvédő Cleveland Cavaliers ellen

Teljesült Kevin Durant nagy álma: huszonnyolc évesen megnyerte az NBA győztesnek járó aranygyűrűjét. Úgy, hogy a Golden State Warriors soraiban mindenkinél többet tett a diadalért.
nbaKevin Durant a helyzet magaslatán. Nem akadt nála jobb az NBA-nagydöntőben (Fotó: Reuters/Monica Davey)

Nincs nagyobb közhely egy amerikai sportsztár esetében, mint azt emlegetni, hogy nehéz gyerekkora volt. Pedig tényleg azt rendelt neki a sors. Kevin Durant még járni sem tudott, amikor a szülei szétmentek, az apját tizenhárom éves ko­ráig nem is látta. Az édesanyja mellett a nagymamája nevelte a négy gyereket, akik közül Kevin volt a legkisebb. Legalábbis kora szerint. Merthogy szinte minden kortársánál magasabbra nőtt, tizenhárom-tizennégy évesen már 183 centis volt. Édesapja (akinek a családneve egyébként Pratt, a kosaras sztár édesanyja lánykori nevét viseli) akkoriban talált rá ismét, meglátva benne a tehetséget. Járt is vele különböző kosárlabdatornákra. Maryland államban többször játszott az Amateur Athletic Union helyi csapatában, Charles Craig volt az edzője. A 35 éves korában meggyilkolt tréner tiszteletére játszik a harmincötös mezben.

Kevin Durant nemcsak a termetével (immár 206 centi és 109 kiló), hanem a tudásával is kiemelkedett a társai közül. A 2007-es drafton a Seattle SuperSonicsba került, majd 2008-tól tavaly nyárig az Oklahoma City Thunder játékosa volt. Utóbbi klubban robbant be az NBA (és ebből következően a világ) legjobb kosarasai közé. 2010-ben világbajnoki címet nyert, s a torna legjobbjának választották. Londonból 2012-ben, 2016-ban Rio de Janeiróból is olimpiai aranyéremmel tért haza. Az elmúlt nyolc esztendőben mindig beválasztották az NBA All Star-csapatába, négyszer volt az NBA gólkirálya, 2014-ben egyben a legjobb játékosa is. Egyvalami hiányzott neki: az NBA aranygyűrűje.

Tavaly nyáron kétéves szerződést kötött a Golden State Warriorsszal, 54,3 millió dollárt kap ez idő alatt. Noha az elemzők korábban nem tartották jó ötletnek a klubváltást, Kevin Durant oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Golden State a liga történetében példátlan, 12-0-s sorozattal menetelt be a playoffból a döntőbe. Ott sem adta alább: ő lett a Warriors pontkirálya a döntőben, az öt mérkőzésen 35,2 pontos átlagot szórt. Az 1969 óta az NBA-döntő legjobb játékosának járó Bill Russell-díjról döntő zsűri 11-0-s szavazati aránnyal választotta meg a legjobbnak. Ezzel olyan játékosok nyomába lépett,  - csak az utóbbi éveket tekintve –, mint Dirk Nowitzki, Kobe Bryant, LeBron James, Kawhi Leonard és Andre Iguodala.

Kevin Durant szerint tévedtek az ítészek. Azt mondta: „Az igazi MVP az anyám, akinek mindent köszönhetek.” A döntő utáni pillanatokban a felezővonal környékén találkoztak, s ölelkeztek össze. Mindketten sírtak, amikor a „kicsi fiú” azt mondta: „Megcsináltuk! De hát én ezt már nyolcévesen megmondtam…”


Nem kísértett a múlt

A Golden State Warriors tavaly címvédőként 3–1-re vezetett a Cleveland Cavaliers ellen az NBA nagydöntőjében, mégis elbukta a bajnoki címet. Most 3–0-ra, majd 3–1-re vezetett, de még egyszer nem lépett ugyanabba a folyóba. A 39 pontot szóró Kevin Durant vezérletével 129–120-ra (33–37, 38–23, 27–33, 31–27) megnyerte az ötödik mérkőzést, s ezzel ötödik bajnoki címét szerezte meg. (1947, 1956, 1975 és 2015 után lett ismét a liga legjobbja, 1971 előtt Philadelphia, illetve San Francisco Warriors néven szerepelt.)