Sport

A Real Madrid átírta a rekordok könyvét

Labdarúgás. Zinedine Zidane lett az első címvédő edző a BL-ben, Cristiano Ronaldo sorozatban ötödször a királykategória gólkirálya, még Marco Arsenio is kivágta a rezet

1960 óta nem nyert a Real Madrid a rendes játékidőben akkora fölénnyel, négy gólt is szerezve BEK- vagy BL-döntőt, mint most, Cardiffban. Zinedine Zidane, Cristiano Ronaldo és a csapat átírta a futballrekordok könyvét.

Zidane 20170606

A Juventus az első félidőben még kiegyenlítette – Mario Mandzukic nagyon látványos, hátrahúzós találatával – a Real Madrid előnyét, de a második félidőben nem bírta a tempót. Alan Shearer, a korábbi világklasszis angol csatár, a BBC elemzője szerint a spanyolok elsősorban a gondolkodás és a passzjáték gyorsaságában múlták felül ellenfelüket. Győzelmük ilyen különbséggel (4–1) is megérdemelt.

A Real Madrid lett az első csapat a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében, amelyik meg tudta védeni a címét. A BEK-sikereket is beleértve a Madrid tizenkét elsőséget számlál, ez éppen annyi, mint a lista második helyén álló Milan hét, valamint a holtversenyes harmadikok, a Bayern, a Barcelona és a Liverpool öt-öt elsőségéből az egyiknek az összege. A BL-ben ezzel a sikerrel a spanyol csapatok tíz győzelemnél járnak (Real Madrid hat, Barcelona négy), a második legsikeresebb nemzet, az olasz maradt ötön. A királyi klub 1955 és 1960 között sorozatban ötször nyert, majd 1966-ban megszerezte a hatodik elsőségét. Utána harminckét (!) éven át várt az újrázásra, 1998 óta ellenben nyert további hatot. 2014-gyel kezdődően,

négy kiírás alatt háromszor győzött, ilyenre a hőskor első öt madridi dia­dala óta csak a hetvenes években egymást után hármat-hármat nyerő Ajax és Bayern München volt képes.

A Bajnokok Ligájában a Real Madrid a döntők csapata: hatból hatot megnyert. (Ellentétben a Juventusszal, amely hatból ötöt elvesztett.)

A BL-fináléban százszázalékos mérlege a Madridon kívül csak az egyszer döntőbe jutott Portónak, Inter­nek és

Olympique Marseille-nek van.

Cristiano Ronaldo első cardiffi gólja volt a klub ötszázadik BL-gólja, a Madrid elsőként érte el ezt a mérföldkövet, amelyhez legközelebb immár a Barcelona (459) és a Bayern (415) jár. A portugál lett az első futballista, aki a királykategória három különböző döntőjében is gólt tudott szerezni, egyébként pedig a hatodik (Daniele Massaro, Kalle

Riedle, Hernán Crespo, Filippo Inzaghi, és Diego Milito követőjeként), aki egy fináléban duplázott. Sorozatban ötödször lett a BL-gólkirálya, miután a Juventusnak lőtt kettővel megelőzte Lionel Messit. CR7 óriási tavaszt produkált, a csoportszakaszban mindössze két gólt ért el, az egyenes kieséses szakaszban ellenben tízet. Egy még döbbenetesebb adat a gólképességéről: immár a negyeddöntőkben (20), az elődöntőkben (13) és a döntőkben (4) is legalább kétszer annyi gólt szerzett, mint bárki más. A hatszoros BL-győztes nagy előd, Francisco Gento még messze van tőle, de kizárólag a BL-elsőségeket tekintve négyszeres győztesként máris társrekorder

Iniesta és Seedorf társaságában.

A fiatal Marco Asencio góllal kezdte a szezont (ő lőtte a Madrid 2016–2017-es nemzetközi kupaidényének első gólját a Sevilla elleni, trondheimi szuperkupa-döntőben), s góllal is zárta le (ő lőtte a negyediket Walesben Buffonnak), ilyet még soha, egyetlen újonc sem tett a Real Madridban.

Zinedine Zidane, aki a BL-döntő szombatján 512. napja állt a Real Madrid élén, s ebbe belefért immár két Bajnokok Ligája-elsőség, valamint egy-egy spanyol bajnoki cím, klubvilágbajnoki elsőség és európai szuperkupa. Ő a BL-történet első címvédő edzője. Egyben az első olyan kétszeres győztes tréner a sorozatban, aki játékosként is elnyerte a trófeát. A Bajnokcsapatok Európa-kupáját is magába foglaló, 1955-ben kezdődött időszakot is figyelembe véve Zidane az első olyan mester a spanyol José Villalonga 1956-os és 1957-es elsősége óta, aki egy csapat élén töltött első két évében kétszer is megnyerte a serleget. Ráadásul a francia szupersztár csak 2016 ja­nuár­jában vette át a Real Madridot.

A klubot, amely 1958 óta először nyerte meg egy hónapon belül a spanyol bajnoki címet és a BEK vagy a BL serlegét. A „fehérek” a cardiffi Millennium Stadionban is folytatták nagy sorozatukat: immár 65 egymást követő tétmérkőzésükön lőttek gólt. A La Liga, a spanyol bajnoki élvonal történetében első csapatként, úgy nyertek bajnoki címet, hogy húsz játékosuk is legalább ezer játékpercet a pályán töltött. Nem nehéz arra következtetni, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy a Madrid ilyen frissen tudott futballozni a cardiffi második félidőben.