Az alföldiek, akik az elmúlt szezonban a Bajnokok Ligájában indultak, alanyi jogon kaptak helyet a 24 csapatos EK-főmezőnyben, és a múlt keddi nyitányon hazai pályán 90-80-ra kikaptak a lengyel bajnokságban és kupában is ezüstérmes Zielona Gorától. Az NB I-ben 3/1-es mérleggel álló Olaj következő riválisa tekintélyes múlttal büszkélkedhetett, mivel a Dinamo 22 bajnoki címével csúcstartó Romániában, ugyanakkor 21 éve nem szerepelt a nemzetközi porondon. Az MTI azt is tudatta, hogy a selejtezőben rajtolt bukarestiek számára sem indult jól az EK-idény, mivel a nyitókörben alulmaradtak Gironában.
A keddi csatában továbbra sem állhatott a nyáron érkezett finn Mikko Larkas vezetőedző rendelkezésére a két hete orrtörést szenvedett honfitársa, Alexander Madsen. Az augusztusban szerződtetett Josh Pierre-Louis duplájával indult a meccs, majd a szintén amerikai Khalil Brantley is elkapta a fonalat a vendégeknél, akik viszont csak a 14. percig voltak előnyben, 25-25 után a bukarestiek átvették a vezetést, a nagyszünetben 42-36 állt a nagyórán.
Fordulás után gyakorlatilag eldőlt a találkozó, mert a Dinamo egy 23-9-es rohammal faképnél hagyta a magyarokat, akik nemsokára húszpontos hátrányban voltak. A zárószakaszban ezt már nem sikerült számottevően csökkenteni, így az Olaj a második mérkőzését is elvesztette az EK-ban.
Európa Kupa, 2. forduló, B csoport:
Dinamo Bucuresti (román) - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 93-76 (16-18, 26-18, 27-15, 24-25)
A magyar csapat legjobb dobói: Brantley 17, Pierre-Louis 14, Barnes 12, Pallai 10
Az európai negyedik számú kupasorozat alapszakaszában a nyolc darab hatos csoportból az első kettő jut majd tovább a legjobb 16 közé.
A szolnokiak jövő csütörtökön a szlovák Levice csarnokában lépnek pályára.







