Akárcsak a júniusi, franciaországi Európa-bajnokságon, a szerdán kezdődő hongkongi világbajnokságon is a csapatok eredményes szereplését tartja fontosnak Boczkó Gábor, a vívók szakvezetője, aki a szövetség által szervezett sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott: szeretné, ha három-négy éremmel térnének haza, és minden csapatuk a nyolc között végezne.
„Az olimpiai kvalifikációt szem előtt tartva a csapatszereplés fontosabb. A tavalyi, tbiliszi vb-n hat érmet szereztünk, ebből négyet csapatban. Most más körülmények várnak minket, Hongkong messzebb van, más a klíma, az időeltolódáshoz is alkalmazkodni kell. A mezőny is erősebb, kiegyensúlyozottabb lett” - utalt arra a szakember, hogy nem ígérkezik egyszerűnek megismételni a tavalyi jó csapatszereplést.
A magyar válogatott három ezüstöt és három bronzot szerzett egy éve a világbajnokságon, de mivel arany nélkül maradt, csak a kilencedik lett az éremtáblázaton. A dobogós helyezések számát tekintve viszont a franciákkal és az olaszokkal együtt a legeredményesebb volt. Ezüstéremmel zárt a párbajtőröző Siklósi Gergely, valamint a Szilágyi Áron, Rabb Krisztián, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállítású férfi kardcsapat, a Siklósi, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor párbajtőr négyes, illetve bronzzal a tőröző Szemes Gergő, továbbá a Szemes, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely férfi tőrválogatott és a Battai Sugár, Szűcs Luca, Pusztai Liza, Katona Renáta alkotta női kardegyüttes.
Férfi kardcsapatban ezúttal Szilágyi és Rabb mellett két fiatal, Dallos Benedek és Tóth Bertalan szerepel, míg a férfi párbajtőr- és a női kardegyüttes háromnegyed részben egyezik meg a tavalyival. Előbbiben Keszthelyi helyére Nagy Dávid került - így a párizsi olimpiai bajnok alakulat küzdhet minél jobb helyezésért -, utóbbiban Puszta Lizát Spiesz Anna váltotta. Férfi tőrben az egy évvel ezelőtt sikeres négyes veszi fel a harcot.
Az Antonyban rendezett idei Eb-n egy-egy első, illetve második és két harmadik hely jutott a magyaroknak, ezzel harmadikként végzett a válogatott az éremtáblázaton. Győzött - címét megvédve - a Szilágyi, Szatmári András, Rabb, Dallos összeállítású férfi kardegyüttes, második lett a Muhari Eszter, Büki Lili, Nagy Blanka, Borsody Emma alkotta női párbajtőrcsapat, illetve a dobogó alsó fokára állhatott fel egyéniben Szatmári - aki a szövetség korábbi közlése szerint családi okok miatt most nem indul a vb-n - és Muhari.
„A tavalyi világbajnokság az olimpia utáni első versenyem volt, ahol nagy volt rajtam a nyomás, a párizsi bronzérem után magasra került a léc, mindenki hasonló jó eredményt várt tőlem - mondta az MTI-nek Muhari Eszter az egy éve történteket felidézve. - A teljesítési kényszer miatt gyengén sikerült az a verseny (a 32 között esett ki). Most viszont letettem magamról minden terhet. Az edzők az olimpiai kvalifikáció miatt a csapatverseny eredményét tartják fontosabbnak, de nekem az egyéni is fontos. A világranglista második-harmadik helyéről vágok neki a világbajnokságnak, bármi lehet. Ha úgy érzem majd magam, mint az Európa-bajnokságon, és élvezem a vívást, jó lesz.”
Dallos Benedek a júniusi Eb-n újoncként aranyérmes lett a férfi kardcsapat tagjaként, és a világbajnokságra is újoncként utazik.
„Az Európa-bajnoki szereplés, az aranyérem önbizalmat ad. Most mellettem lesz még egy újonc, és ha már megkaptuk a lehetőséget, szeretnénk élni vele. A felkészülés jól sikerült, nagyon hasznos volt, hogy Szatmári Andris és Gémesi Csanád is végig velünk volt, jó tanácsokkal is elláttak minket. Hongkongban még nem jártam, bár távoli versenyeken már indultam. Az átállás sosem volt könnyű, mindig megviselt.”
A hagyományokon és a tavalyi sikeres szereplésen túl a reményeket táplálhatják a legutóbbi vk-idényben elért eredmények is, a húsz dobogós helyezés, melyből három első volt. Győzött Muhari januárban a dohai Grand Prix-n, Battai április közepén az athéni vk-n, illetve Nagy Dávid ugyanazon a hétvégén a budapesti GP-n. Másodikként végzett Battai az algíri, Szemes a Palma de Mallorca-i vk-n, Rabb a tuniszi, Muhari a budapesti, majd a medellíni GP-n, a Andrásfi a berni vk-n, illetve a női kardcsapat Algírban és a férfi kardválogatott Kairóban. Harmadik lett Siklósi a dohai GP-n, Nagy Dávid az asztanai, Szilágyi a budapesti, Szűcs az athéni, Battai a limai vk-n, valamint a férfi tőrcsapat Mallorcán, a férfi kardegyüttes Padovában, a női párbajtőrcsapat Saint-Maurban és a női kardcsapat Limában. Azaz egyéniben 14, csapatban hat dobogós helyezés jött össze, s a női tőrözőket leszámítva öt szakág hozott érmet.
A vb-k 1937-től íródó történetében férfi kardban Szilágyi Áron (2022), férfi párbajtőrben Koch Máté (2023), női párbajtőrben Nagy Tímea (2006), női tőrben Bóbis Ildikó (1974), férfi tőrben pedig Fülöp Mihály (1957) a legutóbbi magyar egyéni aranyérmes. Női kardban még nem avattak magyar győztest.
A hongkongi vb-n a lebonyolítás visszatér egy korábbi rendszerhez, ennek megfelelően az első három napon az egyéni versenyek selejtezői zajlanak, aztán három napon át a 64-es táblák asszói következnek, a záró szakaszban pedig a csapatversenyeket bonyolítják le. A magyarok közül világranglistás helyezésének köszönhetően mentesül az egyéni selejtező alól párbajtőrben Muhari (3.), Siklósi (5.), Nagy (12.), Koch (15.), Andrásfi (16.), kardban Battai (4.) és Rabb (7.), valamint tőrben Szemes (13.) és Dósa (16.). Éppen csak kiszorul jelenleg a legjobb 16 közül kardban Spiesz (17.), Szűcs (19.), illetve Szilágyi (17.), továbbá tőrben Pásztor Flóra (18.). Ők akkor spórolhatják meg az első napot, ha az élmezőnyből lesznek hiányzók.
A világbajnokságon 114 ország, 1460 sportolója vesz részt, az összdíjazás több mint egymillió dollár. A magyar válogatott több csoportban utazott el Hongkongba, ahol szerdán a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők egyéni selejtezőjével kezdődik a program.







