A végső esélyesek között emlegetett Anglia roppant veszélyes ellenfelet kapott a nyolcaddöntőbe jutásért, hiszen a Kongói DK rendkívül szívós védekezésre képes, ahogy Ghána, amelynek az angolok képtelenek voltak gólt lőni a csoportmérkőzések során.
Az L csoport élén zárt szigetországi együttes a nyitókörben 4-2-re győzött Horvátország ellen, azután viszont játékban már kevesebbet mutatott, a Ghána elleni 0-0-t követően 2-0-ra verte Panamát, s ez elegendő volt a négyes megnyeréséhez.
Szerdán Atlantában a kongóiakkal szemben bizonyosan magasabb sebességi fokozatba kell majd kapcsolnia Angliának, amely a harmadik helyezettek ranglistájának élén zárt afrikai riválissal csap össze. A kongóiaknak a szívós védekezés a csoportmeccsek során egyszer már bejött, mivel öt hátvéddel játszottak 1-1-es döntetlent Portugáliával, igaz, utána ugyanebben a szisztémában futballozva 1-0-ra kikaptak Kolumbiától. Sebastien Desabre szövetségi kapitány együttese aztán zárásként, hátrányból fordítva, 3-1-re legyőzte Üzbegisztánt, azon a meccsen viszont Kongó két csatárral játszott.
A kongóiak már sporttörténeti szereplést hajtottak végre ezen a vb-n, ugyanis eddigi egyetlen részvételük alkalmával – még Zaire néven – , 1974-ben három vereséggel estek ki, és akkor gólt sem lőttek. Gyakorlatilag veszíteni való nélkül léphetnek pályára Anglia ellen.
Az angol és a kongói futballválogatott korábban még soha nem találkozott egymással. Az már eldőlt, hogy a továbbjutó a nyolcaddöntőben a társházigazda Mexikóval küzd majd meg.
Az már az első percekben is látszott, hogy a kongóiak ismét szívós védekezésre rendezkedtek be.
A 7. percben aztán mégis Kongó szerzett vezetést. Mbemba ívelt a teljesen üresen hagyott Cipengához, aki 10 méterről a rövid alsó sarokba lőtt (0–1).
A gól után sokat hibáztak az angolok, képtelenek voltak pontosan passzolni, és az ivószünetig nem is alakítottak ki helyzetet.
Az ivószünet ismét fordulatot hozott, pontosabbak lettek az angol támadások, és a 28. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki, amikor egy szabadrúgást Rice ívelte a tizenhatoson belülre, de a labda Konsa térdéről, hat méterről pattant a kapu mellé.
Két perccel később Rice pontos ívelése után Bellingham nyolc méterről fejelt kapura, Mpasi-Nzau hatalmas bravúrral védett.
A 36. percben Rashford ívelése után Kane elől mentett nagyot Tuanzebe, de maradt a labda az angoloknál. Madueke az alapvonal közeléből ívelt a hosszú sarok irányába, az ott helyezkedő Rashford nyolc méterről lőtt kapura, Wan-Bissaka a gólvonalon állva blokkolt.
Az angol helyzetekre majdnem góllal válaszolt Kongó, amikor Wan-Bissaka beadása megpattant O'Reilly testén, a labda így lett jó a berobbanó Wissának, aki három méterről a bal kapufát találta el.
A 43. percben történteket az angolok nagyon sérelmezték. Bellingham ugratta ki remekül Kanet, aki eltolta a kapus mellett a labdát majd nagyot esett a tizenhatoson belül. A játékvezető úgy ítélte, hogy Kane dobta magát. A videóbíró sem látott büntetőt, pedig a visszajátszás szerint Mpasi elérte Kane lábát.
A hosszabbítás perceiben Mpasi mentette meg a kongói vezetést. Előbb Bellingham hét méteres fejesét védte hatalmas bravúrral, majd az utolsó percben egy szöglet után Kane lőtt nehéz szögből öt méterről, de a a kapus ezt is kiütötte.
Az angolok legalább 5-6 gólt szerezhettek volna az első félidő második felében, de Mpasival nem bírtak.







