Sport
Matajsz Márk: nem csalódottak, szomorúak vagyunk

„Majdnem ugyanaz volt a koreográfia, mint az elődöntőben, elengedtük az ellenfelet, feljöttünk, fordítottunk, visszajöttek. Millió olyan szituáció volt, ami ha másképp alakul, nyerhettünk volna. Nagyon jó csapat az Olimpiakosz, büszke vagyok a lányokra, hogy idáig eljutottunk egyáltalán és egy drámai meccset játszottunk” – nyilatkozta Matajsz Márk a máltai torna döntőjét követően.
A Ferencváros a harmadik negyedben még háromgólos hátrányban volt, de a hétszer eredményes Gurisatti Gréta vezetésével fordított, a meccs vége előtt két perccel pedig kettővel vezetett, a görögök viszont innen tudtak egyenlíteni. Az FTC az ötméteres párbajban nem talált a kapuba.
„Szomorúak vagyunk, nem csalódottak. Megpróbáljuk jövőre” – szögezte le a szakember, akinek irányításával ebben a szezonban a zöld-fehérek nem vesztettek mérkőzést a rendes játékidőben, ugyanis a BL csoportkörében előbb a szintén görög Vuliagmeni, most pedig az Olimpiakosz diadalmaskodott ötméteresekkel az FTC felett.
„Ma még egy kicsit szomorúak vagyunk, holnapra remélem, megszépül egy kicsit a dolog. Minden mérkőzésből lehet tanulni, fogunk is” – mondta az MTI-nek az FTC trénere, aki hozzátette, ha jövőre is eljutnak idáig, akkor elő kell jönnie azoknak az emlékeknek, amit most elrontottak, de „a kirakósnak a szürke hétköznapokban kell összeállnia”.
A hetedik BL-döntőjében szereplő görög együttes 2015, 2021 és 2022 után negyedszer hódította el a legrangosabb európai trófeát. A zöld-fehérek 2017-ben alapított női csapatának ez volt a második európai kupadöntős szereplése, 2023-ban az UVSE-vel szemben az Eurokupában is maradt alul.
