Sport

Minden számban lesz magyar finalista

A kajak párosok is a döntőben

Mindkét magyar páros sikerrel vette a pénteki középfutamot K-2 500 méteren, ezzel bejutott a döntőbe a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Minden számban lesz magyar finalista
Kopasz Bálint is döntős
Fotó: AFP/NurPhoto/Foto Olimpik

A magyar egységeknek az első három között kellett célba érkezniük ahhoz, hogy a vasárnapi fináléban is vízre szállhassanak.

Elsőként az idén összeült Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka duót szólították a rajthoz, s az már az első méterek után sejthető volt, hogy szoros csatára van kilátás a futamukban, ugyanis nagyon együtt volt a mezőny. Féltávnál negyedikként haladtak át Ujfalviék, de aztán remekül hajrázva az utolsó métereken sikerült megelőzniük a dánokat, így a győztes belgák, valamint a hollandok mögött elcsípték az utolsó továbbjutó helyet.

A májusban világkupát nyert Kurucz Levente, Fodor Bence páros továbbjutása ennél egyértelműbb volt. A kettős kilőtt a rajtgépből és végig vezetve magabiztosan utasította maga mögé a mezőny többi tagját, akik csak a második és harmadik helyért harcolhattak.

A párosok továbbjutásával eldőlt, hogy a gyorsasági szakágban a hétvége minden döntőjében lesz magyar hajó.

A finálékat az m4sport.hu-n lehet majd élőben követni.

A szombati döntős program a magyarokkal (közép-európai idő szerint):

11.37: férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint)

11.48: férfi C-1 1000 m (Juhász István)

12.06: férfi KL1 200 m (Kiss Péter Pál; Suba Róbert)

12.24: férfi KL2 200 m (Kiss Tibor)

12.40: női C-1 200 m (Paragi Petra)

12.49: férfi C-1 200 m (Hodován Dávid)

13:05: férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor)

13.14: női K-4 500 m (Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna)

15.37: női C-2 200 m (Kiss Ágnes, Nagy Bianka)

15.46: női K-1 200 m (Lucz Anna)

16.20: női KL2 200 m (Varga Katalin)

16.45: női K-1 1000 m (Kőhalmi Emese)

17.05: férfi K-1 500 m (Varga Ádám)

17.14: C-4 vegyes 500 m (Opavszky Réka, Csorba Zsófia, Kollár Kristóf, Fejes Dániel)

A vasárnapi döntős program a magyarokkal (közép-európai idő szerint):

10.06: férfi C-1 500 m (Juhász István)

10.15: női C-1 500 m (Opavszky Réka)

10.40: férfi VL2 200 m (Suba Róbert)

11.37: női K-1 500 m (Csikós Zsóka)

11.46: férfi K-1 200 m (Balogh Gergely)

12.20: női KL3 200 m (Molnár Nikoletta)

12.36: női C-2 500 m (Kiss Ágnes, Nagy Bianka)

12.45: férfi K-2 500 m (Kurucz Levente, Fodor Bence)

13.01: férfi C-2 500 m (Fejes Dániel, Hajdu Jonatán)

13.19: női K-2 500 m (Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka)

14.07: para vegyes K-2 200 m (Molnár Nikoletta, Kiss Erik)

15.37: női C-1 5000 m (Csorba Zsófia)

16.10: férfi C-1 5000 m (Adolf Balázs)

16.50: női K-1 5000 m (Kőhalmi Emese)

17.25: férfi K-1 5000 m (Varga Ádám)

Kapcsolódó írásaink