Sport
Szűcs Tamás: Kirázott a hideg a tele lelátótól
,,Imádok ebben a stadionban futballozni"

Pedig nem indult jól a találkozó, mivel az ellenfél a kilencedik percben vezetést szerzett.
"Biztosan nem így terveztük, hogy a mérkőzés elején gólt kapunk, de pozitívum, hogy sikerült fordítani" - kezdte értékelését, majd kiemelte az ellenfél harcias futballjára adott magyar reakciót is.
"A válogatottban nincs barátságos mérkőzés, meg egyébként is egy profi játékosnak minden összecsapás élet-halál harc, és minden csapattársam ennek megfelelően lépett pályára" - utalt arra, hogy a játékvezető tíz sárga és egy piros lapot osztott ki.
A kazahok sokáig őrizték az előnyüket, aztán Szűcs Tamás a szünetben beállt, s az 52. percben gólpasszt adott Szoboszlai Dominiknak, majd a 92.-ben az első válogatott mérkőzésén pályára lépő és gólt szerző Tóth Rajmundot is helyzetbe hozta.
"Elvárás volt a szünetben a kapitánytól, hogy hamar egyenlítsünk, mert csak a győzelem volt elfogadható eredmény" - mondta a 21 éves csatár, aki debreceni játékosként duplán érezhette a hazai pálya előnyét a Nagyerdőben.
"Imádok ebben a stadionban futballozni, kirázott a hideg a tele lelátótól, remélem, a Loki mérkőzésein is lesz több hasonló élményem, mert egyelőre csak a Fradi ellen volt alkalmam tizenhétezer néző előtt játszani" - zárta összegzését.
A csaknem húszezer szurkoló mellett Szűcs Tamás két, gólt érő átadását és Tóth Rajmund sikeres bemutatkozását is kiemelte Szoboszlai Dominik, aki a 67. percben szintén adott egy gólpasszt, mivel egy szabadrúgás után legurította Schäfer Andrásnak a labdát, amelyet az Union Berlin középpályása 28 méterről bombázott a bal felső sarokba.
"Elképesztő teljesítményt nyújtott mind Szűcs Tamás, mind pedig Tóth Rajmund, láttam is rajtuk, hogy mennyire boldogok. Erre van szükség mindenkitől, mert a válogatottban pályára lépni nem mindennapi élmény" - fogalmazott a csapatkapitány, majd hozzátette, kemény edzéssel és hozzáállással bárki bekerülhet a keretbe.
Győzelmével a magyar válogatott továbbra is veretlen idén, négy mérkőzéséből hármat megnyert, egyszer döntetlent játszott, szeptembertől pedig már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket, elsőként 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában.
