Sport
Az Újpest lett a futsal bajnoka
Nyíregyházi győzelmével nyerték meg a párharcot a lilák

A hétfői mérkőzésen a vendég lila-fehérek gyorsan előnybe kerültek, a 47. másodpercben Suscsák Máté lefordult védőjéről, és helyzetét gólra váltotta. A Nyíregyháza nem jelentett nagy veszélyt a vendégek kapujára, utóbbiak aztán a 10. percben újabb gólt szereztek. Akkor Suscsák készítette le a labdát a nagy lendülettel üresen érkező Thiago Cardosónak, aki ziccerben elhúzta a labdát a hazai kapus, Alasztics Marcell mellett, majd a kapuba lőtt. A folytatásban már a Nyíregyháza is veszélyeztette a kaput, de gólt nem szerzett a szünetig.
Támadólag kezdte a második felvonást a házigazda, ennek eredményeként Hadnagy István a 23. percben szépített, erre egy percre rá azonban Suscsák válaszolt. Agresszív letámadásra váltott a Nyíregyháza, ez kedvezett a kontráknak, a 30. percben Suscsák remek lekészítését követően Vas Ádám növelte a különbséget. A hazaiak kockáztattak, kapusuk helyett mezőnyjátékost küldtek pályára, de labdaszerzés után Lucas Moreira révén gyorsan büntettek a lilák. A végeredményt Rafinha Henrique állította be, a 37. percben védhetetlenül bombázott a kapuba.
A futsalbajnokságok történetében a legtöbb bajnoki címet a Rába ETO szerezte, szám szerint nyolcat, a Haladás VSE és az MVFC Berettyóújfalu 4-4 alkalommal bizonyult a legjobbnak. Az említett három csapaton kívül az Aramis SE, az Üllő FC Cső-Montage 3-3, az Apenta Nestlé, a Gödöllői FK, a Külker FC, a Lőrinc FC 2-2, míg a Rubeola FC Csömör és a Vehir.hu Veszprém 1-1 alkalommal lett bajnoki aranyérmes. Története során korábban az Újpest és a Nyíregyháza sem jutott még döntőbe.
Németh Péter személyében 2014 után ismét magyar edző vezette győzelemre csapatát.
Eredmény, döntő, 4. mérkőzés: Á Stúdió Futsal Nyíregyháza-Újpest FC 2-5 (0-2), gól: Hadnagy (23.), Rafinha Henrique (37.), illetve Suscsák (1., 24.), Thiago Cardoso (10.), Vas Á. (30.), Lucas Moreira (32.).
A párharcot 3-1-re az Újpest nyerte.
Korábban: A 3. helyért, 4. mérkőzés: Debreceni EAC-Vehir.hu Futsal Veszprém 1-3 (1-2), az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.
