Sport
Újabb vereség a jégkorong-világbajnokságon

„Okosabban kell játszanunk, voltak negatív dolgok is, és a harmadik harmad elejével sem voltam elégedett. Ezzel együtt elvégeztük a munkát, a lelkiismeretünk nyugodt lehet” – mondta Majoross.
Hozzátette: voltak olyan szituációk, amelynél jobban kellett volna figyelni. Utólag kiderült, hogy fontos pillanata volt a meccsnek Hári János kiállítása, amelyet a kapus akadályozásáért kapott. Ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány megjegyezte, hogy sosem szerencsés bekorcsolyázni a kapu előtti térbe, mert a helyére visszatérő kapussal történhet ütközés, most is így esett.
Ugyanakkor Majoross szerint Atte Tolvanen kicsit színészkedett. Bartalis István – aki szerdai izomhúzódása óta most játszott először – bő négy percet volt jégen az első harmadban, utána már nem lépett jégre. Azt még nem lehet tudni, hogy tudja-e folytatni a vb-t.
A finn bajnoki ezüstérmes Galló Vilmosnak is a mostani volt az első idei vb-meccse. Szerinte a kiállítások sok energiát „égettek el”. „Nekünk és nekik is voltak lehetőségeik, de ők belőtték, mi nem. Szerintem jobbak voltunk, mint az osztrákok. Szoros meccsen éppen az dönthet, hogy kinek van még ereje, nekik több maradt az utolsó harmadra” – mondta a KooKoo légiósa.
Elmondta, várandós felesége négy nap múlva van kiírva szülésre. „Nagyon várjuk a babát. A brit meccsre még szeretnék maradni, úgy érzem, tudok segíteni. Kielemezzük az osztrákok elleni meccset, és maximálisan fel kell készülnünk a következő ellenfélből” – tette hozzá.
A 18 lövést védő Bálizs Bence szerint gyorsan túl kell tenniük magukat a mostani vereségen. „Rendkívüli dolog nem történt. Annyi, hogy most nehezebb az utunk a célhoz. Most egy gól döntött, azt kritikus szakaszban az ellenfél lőtte” – mondta az FTC kapusa.
A két gólszerző, Sofron István és Vincze Péter is azt hangsúlyozta, hogy kevesebb kiállítással nagyobb esély lett volna győzni. „Csalódottak vagyunk. Sok volt a pontatlanság, sokat hibáztunk, és a szerencse sem állt mellénk. Több energiánk maradt volna, ha nincs annyi büntetésünk” – fogalmazott Sofron.
Az Erste Liga-bajnok Gyergyói HK-t elhagyó és a következő szezont már az osztrák ligás Fehérvárnál töltő Vincze úgy vélte, pont egy olyan emberelőnyös gól döntött, amivel az osztrákok meglepték őket.
„Az osztrákok eddig nem úgy játszották a fórt, ahogy korábban. Ők átvehették azt, amit a finnek csináltak ellenünk. Megyünk tovább, jön egy fontos meccs. Megfelelő összpontosítással és fegyelemmel meg kell vernünk a briteket” – mondta Vincze.
