Sport
Olaszország nem élne a lehetőséggel
„Futballválogatottunk nem érdemli meg, hogy az iráni csapat helyett induljon”

Az ANSA hírügynökség idézte Giancarlo Giorgetti olasz pénzügyminiszter szavait is, aki egyenesen szégyenletesnek minősítette azt az amerikai javaslatot, hogy Irán válogatottját a 2026-os vb-n az olasz nemzeti csapattal helyettesítsék.
A csere lehetőségét Paolo Zampolli, az Egyesült Államok globális partnerségért felelős elnöki különmegbízottja vetette fel, aki ötletét Gianni Infantino FIFA-elnökkel is megosztotta.
„A világbajnokságon való részvételt ki kell érdemelni” – kommentálta az indítványt Buonfiglio, míg Giorgetti így fogalmazott: „Olvastam Trump különmegbízottjának javaslatáról, amelyet ha elfogadnánk, szégyenemben meghalnék.”
Irán február vége óta háborús konfliktusban áll a labdarúgó-vb egyik társrendezőjével, az Egyesült Államokkal, ezért szerette volna elérni, hogy az Új-Zéland, Belgium és Egyiptom elleni találkozóknak Mexikó legyen a házigazdája, nem pedig a vb-program szerinti két amerikai város, Los Angeles és Seattle. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonban elutasította Teherán kérését, döntését azzal indokolva, hogy logisztikai problémák miatt nem valósítható meg a színhelyváltoztatás.
Ahmad Donyamali iráni sportminiszter kedden arról beszélt, hogy országa futballválogatottja részt vehet a nyári vb-n, feltéve, hogy játékosainak biztonsága garantált. Fatemeh Mohajerani iráni kormányszóvivő pedig csütörtökön kijelentette, hogy csapatuk a világbajnokságon való részvételre készül.
A sportág történetében először 48 nemzeti együttes részvételével sorra kerülő vb-t június 11. és július 19. között rendezik meg az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban.
