Sport

Lévai Zoltán bronzérmes

Karrierje harmadik Eb-érmét szerezte meg

Lévai Zoltán bronzérmet nyert szerdán a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában a tiranai birkózó Európa-bajnokságon.

Lévai Zoltán bronzérmes
Lévai Zoltán
Fotó: AFP/NurPhoto/Foto Olimpik

A BHSE 30 éves versenyzője a cseh Michal Zelenkát magabiztosan felülmúlta, a negyeddöntőben viszont az orosz Adlet Tyuljubajevtől kikapott, legyőzője azonban döntőbe jutott, így Lévai folytathatta a versenyt, ráadásul nem is a vigaszágon, hanem rögtön a bronzmeccsen. A szerdai helyosztón a horvát Karlo Kodriccsal csapott össze és simán, 11-2-es technikai tussal diadalmaskodott.

A világbajnoki második Lévai Zoltán a 77 kilósok között 2020-ban nyert ezüst- és a 2023-ben szerzett bronzérme után karrierje harmadik Eb-érmét szerezte meg, egyúttal a tiranai kontinensviadal harmadik magyar dobogósa lett, hiszen kedden a 77 kilós Fritsch Róbert nyert bronzérmet, a nehézsúlyú Vitek Dárius pedig ezüstöt..

"Nagyon örülök ennek az éremnek. Egy jó visszaigazolása a munkánknak és nagy lendületet ad a folytatásra" - nyilatkozta az MTI-nek Lévai Zoltán, aki elmondása szerint jó formában érkezett a versenyre, épp ezért kicsit bosszantotta az elveszített negyeddöntő. "A cseh fiú ellen nem volt egyszerű, egy kicsit könnyebb győzelemre számítottam, a negyeddöntőben pedig elkövettem egy hibát és hagytam, hogy az orosz akciót csináljon rajtam, majd úgy érzem, a bírók sem voltak korrektek, mert az ellenfelem folyamatosan szabálytalankodott, a végén mégis engem büntettek. Ezen persze túltettem magam és igyekeztem a mai meccsre koncentrálni."

Lévai a bronzmeccsre térve azt emelte ki, hogy nem zavarta meg riválisa válldobása.

"Nem estem pánikba, egy ilyen kétpontos akció után még bőven van lehetőség a fordításra, most pedig szerencsére egyből vissza tudtam támadni. Elégedett vagyok ezzel az Eb-vel és nyáron szeretnék eredeti súlycsoportomban, 77 kilogrammban kijutni a világbajnokságra" - mondta a magyar sportoló.

A szerdai programban még Szőke Alex érdekelt, aki a 97 kilogramm fináléjában lép szőnyegre a címvédő bolgár Kiril Milov ellen.

Kapcsolódó írásaink

114 éves a Csepel SC

ĀEgykori és jelenlegi sportolók társaságában, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) köszöntötték a jubiláló klubot.