Sport

Úszó ob: Jászó és Kokas sikerével indult a viadal

Milák visszatért, de nem ugrik vízbe a 200 pillangó döntőjében

Jászó Ádám és Kokas Fanni nyerte az első két egyéni finálét a Sopronban zajló úszó országos bajnokság szerdai nyitónapján. A viadal első versenynapján csak a két hátúszó sprintszám döntőjét rendezték meg egyéniben, ennek oka, hogy az új lebonyolítási rendszerben az 50-100-200-as távokon a nagy világversenyekhez hasonlóan háromszor kell úszniuk a legjobbaknak.

Úszó ob: Jászó és Kokas sikerével indult a viadal
A 4x100 m vegyes vegyesváltó dobogósai: 1. BVSC-Zugló 3:52.96 perc, 2. FTC 3:57.46, 3. A Jövő SC 3:58.46.
Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

Ennek ellenére a két legnagyobb érdeklődéssel várt futam egyaránt középdöntős volt, hiszen a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf egy év után tért vissza, előbb 100 méter gyorson, majd 200 méter pillangón ugrott medencébe a fináléba jutásért. A Honvéd klasszisa előbbi számban az olimpiai negyedik Németh Nándortól 1.23 másodperccel elmaradva a második idővel lépett tovább, míg 200 pillangón - mindössze néhány perccel később - negyedikként jutott döntőbe.

Milák edzője, Szabó Álmos jelezte, hogy tanítványa 200 pillangón "még érezhetően nagyon nem tart ott, ahol egykoron", így visszalépteti a döntőtől - áll a magyar szövetség honlapján.

Az ob első fináléjában, férfi 50 méter háton a favorit Jászó Ádám diadalmaskodott, 25.30 másodperces ideje azonban elmaradt a Sós Csaba szövetségi kapitány által meghatározott Európa-bajnoki szinttől (24.62).

A nőknél ugyanebben számban némi meglepetésre Komoróczy Lorát egyetlen tizeddel megelőzve a 2009-es születésű Kokas Fanni diadalmaskodott.

A 37 éves Verrasztó Dávid a 4x100 méteres vegyes vegyesváltóban A Jövő SC tagjaként bronzérmet szerzett.

Az előfutamokat minden nap 9 órától, a középdöntőket és döntőket 17.30-tól rendezik. A délutáni programokat szombatig az M4 Sport és az M4 Sport+ (Duna World) közvetíti élőben, vasárnap az m4sport.hu oldalon követhetők a finálék. Utóbbi felületen az előző napokon is lesz közvetítés.

A szerdai győztesek: férfiak: 50 m hát: 1. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 25.30 másodperc, 2. Kovács Benedek (FTC) 25.47, 3. Kós Olivér (BVSC-Zugló) 25.54.

nők: 50 m hát: 1. Kokas Fanni (A Jövő SC) 28.47 másodperc, 2. Komoróczy Lora (BVSC-Zugló) 28.57, 3. Burián Katalin (Debreceni SI) 29.47, 4x100 m vegyes vegyesváltó: 1. BVSC-Zugló 3:52.96 perc, 2. FTC 3:57.46, 3. A Jövő SC 3:58.46.

Kapcsolódó írásaink