Sport

A Bajnokok Ligája rájátszásba jutott a Debrecen

A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton.

A  Bajnokok Ligája rájátszásba jutott a Debrecen
Kristin Thorleifsdóttir (j), a Debrecen, Emma Olsson (b) és Lara Egeling, a Borussia játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 12. fordulójában játszott DVSC Schaeffler - Borussia Dortmund mérkőzésen a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban 2026. február 7-én.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A hajdúsági csapat annak tudatában lépett pályára, hogy akár már ezen a találkozón kiharcolhatja a rájátszásba jutást. Legerősebb keretével várta az összecsapást Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese, amely remek védekezéssel és 5-0-val indította a mérkőzést. A németek korai időkérésük után hármat faragtak a lemaradásukból, ám a vendéglátó továbbra is összeszedetten kézilabdázott, Jessica Ryde bravúrokat mutatott be a kapuban, és a szerencsével sem állt hadilábon, volt olyan Borussia-akció, amely során kétszer is a hazai kapufa segítette ki. 13 perc után 11-3 állt az eredményjelzőn, beállóból, betörésből és átlövésből is hatékonyan fejezett be a házigazda, miközben hátul továbbra is segítette a szerencse: Ryde hétméterest fogott, majd a lövő játékosnak háttal ünnepelni kezdett, és hiába pattant a labda a dortmundihoz, nem tudta bevenni az üres kaput. A hazaiak előnye a 18. percben már tíz gól volt a német bajnokság éllovasával szemben (14-4), ekkorra Szikora Melinda érkezett csereként a Borussia kapujába. Csupán ideiglenesen tudott közelíteni a Dortmund, ám a kiváló első félidőt kilenc találat előnnyel zárta a DVSC.

A fordulást követően alig telt el három perc, amikor a dortmundi Alina Grijseelst ápolni kellett egy összefejelés után. A Debrecen játéka jelentősen lelassult, több mint nyolc percig gólképtelen volt, a Borussia ezt kihasználva 20-14-re közelített. Védekezésben megközelítőleg olyan hatékony volt a DVSC, mint a szünet előtt, támadásbeli hibái nyomán az utolsó negyedórára fordulva már csak öt találat volt a különbség. A lehengerlő első félidei játéknak nyoma sem volt a Debrecennél, a szünet előtt eldőlni látszó találkozóba "visszajöttek" a németek, az utolsó tíz percbe lépve már csupán három gól volt közte (23-20). A hajdúságiak azonban - köszönhetően annak is, hogy ötven másodpercig kettős emberelőnyben játszottak - egy háromgólos sorozattal eldöntötték a két pont sorsát.

Sikerével már biztosan játszhat a negyeddöntőbe jutásért a Debrecen a csoportkör után, függetlenül az utolsó két forduló eredményeitől.

Szikora kilenc lövésből egyet hárított. A Debrecenből a mezőny legeredményesebbje, Alicia Toublanc nyolcszor talált be, Ryde 15 dortmundi kísérletet hárított.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 12. forduló, A csoport:

DVSC Schaeffler-Borussia Dortmund (német) 29-23 (20-11)

------------------------------------------------------

lövések/gólok: 47/29, illetve 52/23

gólok hétméteresből: 4/4, illetve 6/2

kiállítások: 12, illetve 8 perc

A Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr

A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát.

A találkozó előtt az Audi Aréna Győr kerengőjében új szurkolói zónát adott át a klub. A csoportban éllovas ETO annak tudatában lépett pályára a nyolcas utolsó helyén álló montenegrói alakulat ellen, hogy egy ponttal közvetlenül biztosítja helyét a legjobb nyolc között.

Noha csapata 8-7-es előnyben volt, 11 perc után időt kért Per Johansson, a hazaiak vezetőedzője. Az ETO Hatadou Sako védéseire alapozva innen egy 4-0-s periódussal lépett el, ám remeklő beállója, Ivana Godec vezérletével 12-10-ig visszazárkózott a Podgorica. A szünetre ezt a különbséget tudta megduplázni a kisalföldi alakulat, amelynek kapuját Godec tízszer vette be az első játékrészben.

A fordulás utáni bő tíz percben is négy-öt találat környékén tartotta előnyét a - beálló körüli védekezését rendező - házigazda, az utolsó negyedórán belül, 26-18-nál viszont már nyolc gól volt a különbség. Az ötvenedik percben már tíz találat volt a győri előny (28-18), így nem maradtak izgalmak a végjátékra, a fáradni látszó vendégek nem tudtak ellenállást tanúsítani.

Godec 11 góllal lett a találkozó legeredményesebbje, győri részről Dione Housheer és Bruna de Paula egyformán hatszor volt eredményes, Sako hat, az Európa-bajnoki bronzérmes Szemerey Zsófi kilenc montenegrói lövést hatástalanított.

A két magyarral felálló Metz saját közönsége előtt 29-26-os sikerrel tartotta otthon a két pontot a román Gloria Bistrita ellen, Vámos Petra hétszer, Albek Anna háromszor volt eredményes. A francia együttes győzelmével nagy lépést tett a közvetlen negyeddöntőbe jutás felé.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 12. forduló, A csoport:

Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica (montenegrói) 34-22 (18-14)


lövések/gólok: 52/34, illetve 42/22

gólok hétméteresből: 2/0, illetve 6/5

kiállítások: 4, illetve 4 perc

Kapcsolódó írásaink