Fölényes győzelmek a női kézilabda élvonalban
ĀA címvédő Győr, az Esztergom, a Ferencváros és a Debrecen is nagy arányú sikert könyvelhetett el
ĀA címvédő Győr, az Esztergom, a Ferencváros és a Debrecen is nagy arányú sikert könyvelhetett el
ĀA másik magyar résztvevő, a DVSC Schaeffler simán kikapott
ĀA Győr előnye immár négy pont üldözőivel, a Ferencvárossal és a Debrecennel szemben
ĀIdegenben is simán verte a Storhamart a Győr
ĀA vendégek csak egyszer, 2-1-nél vezettek az egész mérkőzésen
ĀA győriek 17 góllal jobbak voltak, minden mezőnyjátékosuk gólt szerzett
ĀA Debrecen, az FTC és a Győr magabiztos győzelmet aratott a hétközi fordulóban
ĀAz egy győzelemmel és két vereséggel álló DVSC jövő szombaton a dán Esbjerget fogadja
ĀA címvédő fölényes diadallal kezdte a női kézilabda Bajnokok Ligáját
ĀBo van Wetering, a hazaiak holland balszélsője 11 lövésből 8 gólt szerzett, a vasiaknál a tavalyi NB I-es gólkirály, Pődör Rebeka 10 gólig jutott
ĀFordulatos mérkőzésen, 32–24-re nyert a Ferencváros ellen
ĀA győri lányok ezúttal 29–22-re győztek a német HB Ludwigsburg ellen
ĀA két csapat nyolcadik egymás elleni BL-mérkőzésén a nyolcadik győri siker született
ĀA meccsek helyszínét és a férfitornán résztvevő négy európai csapat nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra
ĀA Bajnokok Ligája-címvédő Győr 36–28-ra tudott győzni a női kézilabda NB I. szombati rangadóján
ĀA K&H női kézilabdaliga meglepetéscsapata ezúttal nem tudott egyenrangú partner lenni
ĀA Rába-partiak az utolsó forduló vasárnapi rangadóján 29–23-ra győztek az Esbjerg vendégeként
ĀA csoportelsőségről az utolsó fordulóban az Esbjerg elleni, idegenbeli rangadó határoz majd
ĀA Győr és az FTC csak a fináléban találkozhat
ĀA Győri Audi ETO 34–32-re győzött Odensében a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében vasárnap
ĀA hazaiaknál a dél-koreai Rü Unhi és Kristina Jörgensen egyaránt hat gólt szerzett, míg a másik oldalon Pődör Blanka hét, Pődör Rebeka hat gólt dobott
ĀA házigazda Győri Audi ETO KC 38-23-ra legyőzte a sereghajtó MTK-t a női kézilabda NB I keddi játéknapján
ĀA Ferencváros házigazdaként 28–26-ra legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szombaton
ĀPer Johansson, a kisalföldiek vezetőedzője több fiatal játékosnak is lehetőséget adott, az ETO így is könnyedén nyert idénybeli első idegenbeli bajnokiján
ĀA Bajnokok Ligája-címvédő Győr saját közönsége előtt 42–21-re győzött a Dunaújváros elleni keddi bajnokin