Mi is lenne velünk az emberjogi aktivisták nélkül? Nem tudom. Ők azok, akik a soros olimpiák előtt rendre nekilátnak vészharangot kongatni.
Természetesen az épp rendező országban frissiben fellelt visszaélések miatt. Mert az tud durranni, mint most a Reuters híre. A céljuk nyilván nagyon nemes és fennkölt, de kilóg a lóláb. A Japánban sportoló gyerekek fizikai és lelki egészségéért senki nem aggódott eddig, de most, hogy látótávolságba került a tokiói olimpia, hirtelen ráébredtek a Human Rights Watchnál, hogy szegény kicsi japánok, előfordul, hogy edzés során bántalmazzák őket, meg csúnyákat mondanak nekik az edző bácsik, edző nénik, és olykor előfordul a szexuális molesztálás is. Attól, hogy a jogvédők most megszellőztetett jelentése egykori és mai japán sportolókkal való anonim „tényfeltáráson” alapul, még nem feltétlenül igaz. Az a sugallat még kevésbé, hogy rendszerszintű, valós problémáról lenne szó. De mindenesetre jól hangzik. Lehet fenyegetőzni Japánnal. Lehet az országot pellengérre állítani. S ha úgy alakul, és összeáll a liberális kritikus tömeg, meg lehet vezetni az államfőket, bojkottálják már legyenek kedvesek az ötkarikás megnyitót, ahogy ezt tették például Peking esetében.
