Koszta János még jobb, mint a fia

De mi van a reflektorfény után? (240.) Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.
Koszta Jánosnak még ma is munkaeszköze a kapuskesztyű (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– Valahol azt olvastam, hogy műszerész a szakmája. Milyen szakember volt?

– Jó, de még ma is az vagyok. Hajnalban szoktam kezdeni a Zollnernél, ahol termékfelelősként és csoportvezetőként dolgozom. Protekciós vagyok, az igazgatónak, Ogl Józsefnek köszönhetően már kora délután végzek, és csinálhatom a magam dolgát. Amúgy már gyerekként szerelgettem otthon, majd irányítástechnikai műszerésznek tanultam, s van papírom hideg- és melegkonyhás üzletvezetői álláshoz, valamint munkaügyi statisztikai előadóként is dolgozhatnék. Meg természetesen a TF-en elvégeztem a kétéves edzőit. A szüleim a gimnázium után azt akarták, hogy tanár legyek, ám nekem a futball volt a mindenem. A Borsodi Bányásznál játszottam, de akkor még az edzések előtt dolgozni kellett. Délelőtt tizenegyig kint voltam a bányánál, aztán mehettem csak játszani.

– Kemény meló lehetett.

– Én nem mentem le a föld alá, a felszínen végeztem különféle műszerészmunkákat.

– Félt?

– Nem, dehogy. Csak láttam, úgy jönnek föl emberek a bányából, mintha az ördög mászott volna ki a föld alól. Borzalmasan néztek ki, és akkor eldöntöttem, csak akkor megyek le, ha ablak lesz a tárnán.

– De még ma sincs.

– Szerencsére a foci sokat segített abban, hogy ezt megtehettem.

– Mindig kapusnak készült?

– Nem. Az NB II.-ben tizenkilenc meccsen elöl voltam, a Kvaszta, Koszta, Csányi csatársorban. Ezért is mertem bevállalni később a cseleket már első osztályú kapusként, mert bíztam önmagamban, tudtam, meg tudom csinálni. Még középiskolásként a Kilián György Gimnáziumban kosarazni kellett. Imádtam azt is, tiszta sport, illet a 195 centimhez, de a focit jobban szerettem.

– Hogyan lett önből kapus?

– Kimentek a bokáim. Miután fölépültem, nem bírta a terhelést a lábam. Kiskölyök korom óta szerettem védeni, így hát inkább beálltam a kapuba, mintsem hogy abbahagyjam. És talán nem túlzok, ha azt mondom, egész jól ment ott is a játék.

– Hogyan került Sajószentpéterről a Videotonhoz?

– Akkoriban Disztl Péter állt a fehérvári kapuban, és mögé kerestek egy másik kapust. Paulusz György már negyvenéves volt, így hát kellett egy fiatal tehetség. Na ez voltam én. Az MTK is vitt volna, de mérlegeltem, beláttam, ott nehezebb bekerülni a csapatba.

– Azért Disztl mögött sem lehetett könnyű. A Videoton 1985-ös UEFA-kupa-menetelésénél az első két meccsen ön védett. Akik látták a Dukla Praha elleni mérkőzéseket, azt mondják, ha nem véd olyan nagyszerűen, akkor nincs a nagy sorozat, a Videoton már az első körben kiesik. Igaz ez?

– Itthon 1–0-ra nyertünk, idegenben 0–0 lett a vége. Nagyszerű csapatuk volt a prágaiaknak, hat csehszlovák válogatott futballozott náluk. És valóban jól ment a védés, mások azt mondták, szenzációsan, állítólag még a nagy kritikus, Knézy Jenő is agyondicsért a közvetítésében. Nekem az volt a fontos, hogy továbbjussunk.

– Csalódott, hogy a következő fordulókban már nem ön állt a kapuban?

– Tudomásul vettem az edző döntését. Kicsit fájt, hogy még hibázni sem tudtam, így kerültem ki a kapuból, de ez van, ez volt. A bajnokság végén, nyáron mind a tizenöt NB I.-es csapat hívott, de én maradtam.

– Miért?

– Négyéves szerződésem volt még, és akkoriban nem lehetett csak úgy ide-oda ugrálni.

– A szezon végén Disztl a Honvédhoz szerződött. Eljöhetett volna a Koszta-korszak, de nem jött. Miért nem lett első számú kapus Fehérváron?

– Az elején még én védtem hét meccset. Aztán az MTK-tól hozott, fia­tal Petry Zsolt állt a kapuba. Nekem pedig megint csak a kispad jutott évekig. 1989-ben a Vác fél évre kölcsönvett, majd végleg leigazolt.

– Élete talán legjobb döntése volt, hiszen ott bajnok lett.

– Egész életemben sikeres klubokban védtem, de mégis azt mondom, pályafutásom csúcspontja a nagy UEFA-kupa-menetelés és a döntő volt a Vidivel, még ha csak a kispadon is.

– Amúgy van hiányérzete a pályafutása miatt?

– Nincs. Ez így volt kerek. Egy vidéki kiscsapatból még a válogatottba is bekerültem háromszor, meg vagy tizenötször ültem a kispadon.

– Külföldre nem vágyott?

– Na igen, az összejöhetett volna. A Sevilla 1992-ben vinni akart. Azt nagyon bánom, hogy nem sikerült. Akkor igazolták le Maradonát is, vele fantasztikus lett volna egy csapatban futballozni.

– Min bukott meg az ügylet?

– Velem már mindenben megegyeztek a spanyolok, de a klubbal nem sikerült. Aztán leigazolt volna a török Galatasaray és a Trabzonspor is, de kapusért nem akartak adni háromszázezer dollárt. Így ez a lehetőség is ugrott.

– A váci arany sem kárpótolta?

– Boldog voltam, de anyagilag nem jártam olyan jól, mintha Spanyolországba vagy a törökökhöz megyek.
– Miután abbahagyta, tudta, mihez kezd?

– Sokfelé körülnéztem. Kapusedző akartam lenni. Kétezerig maradtam a BVSC-nél, majd két évig Kispesten dolgoztam, a Honvédnál. 2002-ben jöttem az Újpesthez, amelynek azóta is az utánpótlás-kapusedzője vagyok.

– Nem zavarta, hogy olyan klubhoz igazol, amelynek a szurkolói évekig lecigányozták?

– Nem, már csak azért sem, mert nem vagyok az. Amúgy engem mindig is feldobott, ha szidtak, mert tudtam, az ellenfél szurkolói arra szállnak rá, akitől tartanak, aki jó.

– Atrocitás nem érte?

– Nem. Soha nem bántottak, nem dobáltak. Annyira azért tiszteltek.

– Beszokott még állni olykor-olykor a kapuba?

– Szinte minden héten, ugyanis még a megyei másodosztályú Kisnémediben védek. Eddig mind a tizenkilenc meccsünket megnyertük. Amúgy Peti fiam is itt véd, de csak mögöttem.

– Miért nem enged neki több teret?

– Én lennék a legboldogabb, ha jobb lenne nálam. Úgy néz ki, hogy feljutunk, de már nem fogom vállalni az első osztályt, akkor eljöhet az ő ideje.

– Miért nem vállalja?

– Ott már komolyabb távolságok vannak, annyit nem akarok utazni. Kerestek más csapattól ebben az osztályban, lehet, hogy átigazolok. Öt-hat jó év még van bennem. Csank János egyébként is azt mondta, hogy engem a pályáról fognak eltemetni.

– Az egyik fiáról már esett szó, de úgy tudom, több gyereke is van.

– Igen, a három házasságomból három lányom és három fiam van. Marci például utálja a focit, latintáncos lett, és örülök, hogy nem kapus. És mielőtt megkérdezné, megmondom: azért, mert folyton hozzám hasonlítgatnák, a táncban meg sikeres.

– Mi a helyzet a tehetségekkel? Vannak még, lesznek jó kapusaink?

– Az elmúlt tizenhárom évben tíz NB I.-es kapust neveltem fel Újpesten. Szóval rengeteg tehetségünk van, és büszke vagyok arra a munkára, amit elvégeztem velük.

Pályakép

Koszta János. Labdarúgó, edző. Született: 1959. március 18., Sajószentpéter. Klubjai: Borsodi Bányász (1977–83), Honvéd Papp József SE (1982–83), Videoton (1983–89), Vác (1989–1995), BVSC (1995–1999). Háromszoros magyar válogatott (1991–94). Eredményei: UEFA-kupa-döntős (1985, Videoton), magyar bajnok (1994, Vác), bajnoki ezüstérmes (1992, 1993, Vác; 1996, BVSC), bajnoki bronzérmes (1985, Videoton), Magyar Kupa-döntős (1991, 1992, 1995, Vác; 1996, 1997, BVSC).