Egyelőre nem utasította vissza Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Moszkvába szóló orosz meghívást – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Moszkva rendszerint arra hivatkozik, hogy az ukrán elnök által szorgalmazott csúcstalálkozó szakértői szintű előkészítés nélkül időpazarlás lenne. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanakkor ismét jelezte, hogy Volodimir Zelenszkij elutazhat Moszkvába, ha mindenképpen találkozni akar Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Peszkov közölte azt is, hogy Oroszország köszönettel fogadta a Putyinnak szóló meghívást a G20-csoport Miamiban rendezendő csúcstalálkozójára. Szerinte azonban egyelőre korai megmondani, hogy az orosz elnök részt vesz-e az eseményen, illetve találkozik-e ott amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal.
A szóvivő szerint Oroszország mindenképpen képviselteti magát a G20-csúcson, Putyin meghívására azonban később adnak választ.
Peszkov ismét hangsúlyozta, hogy Moszkva nyitott a rendezési folyamatra, ugyanakkor Oroszország célja a béke elérése, nem pedig egy ideiglenes fegyverszünet.
A Kreml szóvivője az Európai Uniót is bírálta, amiért Ukrajnának nyolcmilliárd eurót adott át a befagyasztott orosz pénzeszközökből származó bevételekből. Peszkov ezt jogellenes lépésnek és lopásnak minősítette, hangsúlyozva, hogy Moszkva álláspontja ebben a kérdésben változatlan.
A szóvivő közben arról is beszélt, hogy a Kremlnek nincs információja arról a közlésről, miszerint Ukrajna két észak-koreai hadifoglyot adott át a Koreai Köztársaságnak. Az üggyel kapcsolatos tájékoztatást Peszkov az orosz védelmi minisztérium és a szakszolgálatok hatáskörébe utalta – írta meg az MTI.







